ivóharang

a kiskunsági és a kecskeméti legelőkön az elhasznált kolompból készült vízmerítő edény. Egyéb elnevezése: ivókolomp, mericske, vízmerő harang. A pásztorok a falusi kováccsal a csészék füléhez hasonló fogantyút forraszttattak rá. Leginkább az ide-oda vándorló gulyánál élő juhászok használták. Ásott gödörkutakból merítették vele a tejszínű, szennyes turjánvizet és a magas talajvízű → kopolyakútból vagy sírkútból az ivó- vagy főzővizet. A földbe ütött ásó nyele végére borítva a nyájjuhásznál a helyfoglalás jele is volt. Szórványos adatok szerint használták az ivóharangot (ivókolomp) a hajdúsági legelőkön is. A Hortobágyon inkább az → ivótülök helyettesítette. Viski Károly szerint a kolomp alakú vízmerítő, gyümölcsszedő fakéregedények (→ kászu) emlékét őrzi a fém ivóharang, amelynek alakja a kéreg kászuéval egyező, bár az sem lehetetlen, hogy az ivóharang egykori bőr ivóedény fém mása. Hasonlóak az ivóharanghoz a szardíniai pásztorok füles tülökpoharai. – Irod. Madarassy László: Ivóharang (Népr. Ért., 1906); Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp., 1914); Málnási Ödön: A szoboszlói juhászat (Népr. Ért., 1928).

Ivóharangok (Kecskemét, Izsák, Szabadszállás, Bács-Kiskun m.)