kalendáriumi rigmusok

olyan 2–4 soros versikék (eredetileg disztichonok), amelyeket a régi → kalendáriumok naptári részében, a lap aljára nyomtattak. A kalendáriumi rigmusok az időjárásra, az abban a hónapban végzendő aktuális mezőgazdasági munkákra, a helyes táplálkozásra tanították az olvasót, és egészségügyi tanácsokkal szolgáltak. Már a legelső magyar nyelvű kalendáriumokban is helyet kaptak:

Szent Gyergy hava terömt nekünk szíp virágokat,

És megtiltott rétet sok jó szénáért.

(Krakkó, 1538. április)

Szürethez készül(j) buzát vess Szent Mihály azt hadgya,

Orvosság és füszerszám, bor, szerelem sincs tiltva.

(Kassa, 1612. szeptember)

Hidegleléstől nagyon félek mostan,

Fa vágás, ganéhordás, szemben vagyon,

Egy jó ködmönt magamnak szerzőm,

Vért eresztek, hidegtől magam őrzőm.

(Bártfa, 1621. február)

A különböző hónapnevekhez írt verses tanácsokat már a 4. sz.-i Rómában is ismerték, a középkori keresztény, latin nyelvű, később pedig a különböző európai, nemzeti nyelvű naptárversek forrása valószínűleg Filocalus „De proprietatibus duodecim mensium” c. latin verse volt. Jóllehet az évszázadok során a naptári rigmusok számos átdolgozáson mentek keresztül, tanácsaik lényegében azonosak Európa számos népénél, beépültek a közgondolkodásba, s az idők folyamán szerves részévé váltak a parasztság kultúrájának is. – A kalendáriumi rigmusok internacionális voltuk ellenére is hordoznak nemzet sajátosságokat, táji „ízeket”. Néprajzi szempontból ezek feldolgozása nem lenne hiábavaló, mert számos munkaeszközre- módszerre, ma már nem használatos tárgyakra történik bennük utalás:

Karácsony hava nagyon veret kövér disznókot,

És beh sózza szalonnáját jövendő nyárra.

Vagy

Igen kaszál szent Jakab hava horgas kaszákkal,

Nagyon siet cipelnije földbe vetésért.

Számos magyar népi szólásszerű időjárási megfigyelés is ezekre a kalendáriumi rigmusokra vezethető vissza. Pl. „Mátyás, ha jeget nem talál, csinál”; „Ha megcsordul Vince, teli lesz a pince”; „Ha Pál fordul köddel, ember pusztul döggel” stb. Ime ugyanezek a szentenciák az 1612-es kassai kalendárium jan.-i és febr.-i rigmusaiban:

Vigan egyél és mulasd esztendő kezdetiben,

Vincére s Pálra vigyázz, ganéjozz, a kertben.

Bőjt elő keményen tart, de fénlik utána,

Mert Mátyás jeget olvaszt, ha nem volt, fagylallja.

1667-ben a nagyszombati kalendáriumban jelent meg az első örök érvényű időjárásjóslásokat és gazdasági tanácsokat adó „Prognostica perpetua”, amelyet a híres lőcsei és debreceni kalendáriumok évtizedeken át újra meg újra közöltek. Az örök jóslatok nagy részét a földművelő nép évszázados tapasztalata igazolta, tudássá érlelte, nyomait a népi hiedelemben ma is megtaláljuk.

Ha Orbán fenyeskedő, a’ Bor nagy bővségő,

Ha pedig az ég dörgő, sovány az Esztendő,

Hold töltére virágzó szőlő jó ért lészen,

Fogytára jól virágzó tölgyfa sok vajt(!) tészen.

(Nagyszombat, 1667.)

A 17. sz. végén a hónap-rigmusok eltűntek a kalendáriumokból, helyüket a négy évszakot bemutató lírai versek, majd prózai szövegek töltötték be. A 19. sz. közepén elvétve újra megjelentek a kalendáriumok képes hónapfejléceit magyarázó rigmusok (pl. Bucsánszky Alajos Nagy Képes Naptárában), ezek azonban már nagyon távoli rokonai a régi kalendáriumi rigmusokoknak. – Irod. Kőnig György: Kalendáriombeli régi magyar distichonok (Irod. tört. Közl., 1900); Kovács Imre: Régi magyar kalendariumaink 1711-ig (Debrecen, 1938).