Kalocsai Sárköz

a → Dunamellék D-i, Géderlaktól Szeremléig elnyúló, mély fekvésű, árvíz járta szakasza, amelyet Ny-ról a Duna, K-ről az egykori Őrjeg és a Kecel-Bajai-hátság magas partja, É-ról pedig a Soltvidék határol. Történeti és népi használatú tájnév. Földrajzilag, történeti-néprajzi alakulásában sok vonásában rokon a Tolna megyei → Sárközzel. A honfoglalás korában megtelepült vidék. Már az Árpád-korban Mo. egyik fontos kultúrtája, középpontjában a nagytáji, központi funkciókat ellátó Kalocsával. A hódoltság során nagyon erősen elpusztult, de a Duna-parton megült települései jó részükben kontinuusak, és lakosságuk jelentős hányada ref. maradt. A 18. sz. folyamán az elpusztult vidéket az érseki uradalom szervezésében újjáépítették. Kalocsa környékén, a város egykori szállásain alakult Homokmégy, Szakmár, Öregcsertő és Drágszél községekben élő magyar csoportok r. k. népességét → potáknak nevezik. Sajátos színezetűvé teszi őket a 19. sz. második felében kialakult gazdasági fellendülés nyomán kibontakozott, máig élő, sajátos stilizálású és motívumkészletű, a 20. sz. derekára mindinkább természethűségre törekvő népművészetük, viseletük. A Kalocsai Sárköz DK-i területein németek, szlovákok, r. k. vallású délszlávok (ráchorvátok) települtek. A Kalocsai Sárköz településrendjét, paraszti gazdálkodását máig hatóan meghatározta a többszörös megosztottság, falu-város menti, határbeli és pusztai szálláscsoportok egyidejű használata (→ kalocsai szállások). – Irod. Simonyi Jenő: Kalocsa környéke (Földr. Közl., 1882); Katona Imre: A kalocsai (Pest megyei) Sárköz néprajza (Bp., 1954); Bárth János: Hanyik. A gazdálkodási mód és a települési forma összefüggése egy megosztott település rendszerében (Ethn. 1970); Bárth János: A pota néprajzi csoport (Ethn., 1973).

Kalocsa látképe céhlevélen a 18–19. sz. fordulóján (részlet)

„Partra” épített ház (Kalocsa, Bács-Kiskun m.)