fakorcsolya

a lábbeli talpára zsineggel felköthető rövid fadarab, amellyel a jégen csúszkálnak. A fakorcsolya keresztmetszete háromszög, amelynek egyik oldala a talphoz simul, ellentétes éle a jégen siklik. Két végén keresztben átfúrják, és egy-egy zsineggel, bőrszíjjal kötözik a lábbelire. A fakorcsolyát a fejlődés későbbi fokán vaséllel látták el. Maga a fakorcsolya csaknem olyan régi, mint a csontkorcsolya, az → ironga. Hollandiában a 13. az. folyamán jelent meg a vasélű fakorcsolya, a modern acélkorcsolya viszont csak 1850 körül Amerikában tűnt fel. A magyar parasztság a 20. sz. első felében sem használt még vaskorcsolyát. A fakorcsolyát főként a gyermekek szórakozására készítették, közlekedési célra általában nem használták. Több táji elnevezése ismeretes, pl. talpis (Brassó vidéke), slutyifa (Nógrád m., Pest m.). Az utóbbit egy használt kés beverése révén látták el vaséllel. – A korcsolya szó a 14. sz. óta ismert szava a bortárolásnak és szállításnak, ’jégen csúszó eszköz’ jelentése csak a 18. sz. végétől adatolható. A szó eredete ismeretlen, a szomszéd nyelvekbe a magyarból került. – Irod. Tömörkény István: Amik eltűntek (Rónasági csodák) (Bp., 1943); Lips, Julius: A dolgok eredete (Bp., 1962).

Fakorcsolya (Dunántúl)