finnugor népek

az urál-altáji nyelvek finnugor családjához tartozó nyelveket beszélő népek. Elődeik a távoli múltban a magyarok elődeivel genetikus egységet alkottak. Jelenleg ez a mintegy 13 rokonnép a Skandináv-félszigettől Ny-Szibériáig terjedő területen él, és a legkülönbözőbb kultúrák hordozója. Valamikori összetartozásukat nem lehetne bizonyítani, ha a nyelvben nem maradtak volna a régi egységre visszavezethető elemek. A legkorábbi ún. uráli egység az i. e. 4. évezredben bomlott meg, amikor a szamojédok elváltak a finnugor népek elődeitől. A finnugorok erdei vadász-halász életmódot folytattak, és viszonylag fejlett munkaeszközeik voltak. Az őshaza helye máig vitatott, az elméletek egy, a Baltikumtól Ny-Szibériáig terjedő sáv különböző részeire teszik. A finnugor egység a továbbiakban fokozatosan felbomlott, az i. e. 2. évezred közepén a finn-permi ág nyugati irányban elkülönült, majd több népre oszlott. Az ugor népek elődei az i. e. 1. évezred közepéig éltek együtt, mikor is egyik csoportjuk – a → magyarok elődei – egyre délebbre húzódott, az északon maradt csoport (a manysik és a chantik elődei) pedig jóval később Ny-Szibériába vándorolt. Az ugor korban a vadászathoz és halászathoz már lótartás is járult; a kis számban tartott lovakat hátalták és a vadászatban használták. Ez tette lehetővé, hogy a magyarok viszonylag rövid idő alatt elsajátítsák a sztyeppei nagyállattartó kultúrát. A finnugor együttélés korai szakaszában a népesség érintkezhetett az indoeurópaiakkal, később ezeknek az óiráni nyelvet beszélő csoportjával, valamint egy török nyelvű néppel. Az ugor korból is kimutatható iráni és török kultúrhatás. A magyarok később rövid időre kapcsolatba kerülhettek a permi népek elődeivel. Az összehasonlító nyelvészet és társtudományai segítségével meglehetős biztonsággal rekonstruálható az egyes korszakok kultúrája, a konkrét elemek összehasonlító néprajzi vizsgálata azonban a legnagyobb nehézségekbe ütközik, különösen az új körülményekhez gyorsan alkalmazkodó anyagi kultúra és a társadalom esetében. A legősibb elemek olyannyira általános elterjedésűek, hogy az sem kielégítő bizonyíték, ha több finnugor népnél is megvannak. Pl. a magyarok és rokon népeik hiedelemvilágában, szokásaiban, folklórjában a jelenkori vagy történeti anyagból kimutatható az égitestek, természeti erők, bizonyos állatok (medve, ragadozók, madarak) és szent fák tisztelete, az ős- és halottkultusz, a többes lélek, a több világ és világfa képzete stb. – lehetetlen, hogy ezeket az alapvető dolgokat éppen a finnugorok ne ismerték volna. Az ugor korból bizonyítható a lókultusz, esetleg a szarvaskultusz, a bálványok tisztelete. A magyar táltos, tulajdonságai, cselekvései (pl. a foggal születés, feldarabolás a tudás elnyerése előtt, a viaskodás) és néhány kapcsolatos műszó az obi-ugor samanizmusban is megtalálható. A mesék, mondák, hiedelmek, szólások, szavak az ugor kori vagy annál is régebbi kultúra számos elemét őrzik. A finnugor népek verselésében közös a hangsúlyos verselés, a gondolatpárhuzamra és az alliterációra való törekvés. A zenében az ereszkedő dallam és a hangismétlés-zárás jellemző az obi-ugorokra is. – Az obi-ugor népek: a manysik (vogulok) és chantik (osztjákok) a magyarok legközelebbi nyelvrokonai. A manysik az Ob-torkolattól a Konda-folyóig az Ob Ny-i partján élnek, településeik az Urálig húzódnak. Lélekszámuk 7700 fő. A chantik az Ob K-i partján a torkolattól a Vah és Vaszjugán folyóig terjedő területet népesítik be, 21 000 főt számlálnak. A két nép kultúrájában nem az etnikus, hanem a territoriális tagoltság a jellemző. Északi csoportjaik réntartással foglalkoznak. A nagy folyók mentén a halászat a megélhetés alapja, a vadászat másodlagos jelentőségű, a kisebb tajgai folyók mentén ez fordítva van. D-i csoportjaik az ősfoglalkozások mellett ismerik a ló- és szarvasmarhatartást, valamint a földművelést. Patriarchális nemzetségi társadalomban élnek. Sámánhitűek, mitológiájuk a felsőbbrendű istenekről, kisebb bálványokról és más természetfeletti lényekről alkotott képzetek, valamint a medvekultusz és egyéb kultuszok keveredése miatt igen bonyolult. Reprezentatív népköltészeti műfajaik a hosszú hősénekek, medveénekek és színjátékok, a rögtönzött egyéni énekek és a mondák. Az utóbbi 40 év alatt gyors fejlődésnek indultak, hagyományos életmódjuk és kultúrájuk eltűnőben van. – Permi népek: a komi (zürjén) és udmurt (votják), nép gyűjtőneve. A komik lakóhelye kb. É-ról a Mezeny és a Pecsora, D-ről a Vjatka, Ny-ról a Vicsegda, K-ről az Urál által határolt területen van. Egy kisebb csoportjuk leszakadva Perm környékén él. Lélekszámuk 475 000. Az erdős vidéken régebben irtásos földművelést folytattak, a 19. sz.-ban terjedt el a háromnyomásos gazdálkodás. Kiegészítő ágként állattartással, halászattal, vadászattal, erdőmunkávak foglalkoznak. A komik É-i csoportjai átvették a szomszédo-nyenyecektől a réntartást és továbbfejlesztették. Kereskedőrétegüknek fontos szerepe volt a környező népek áruforgalmában. Viszonylag korán, a 14–15. sz.-ban vették fel a kereszténységet, régi vallásuknak már csak a hiedelmekben van nyoma. Írásbeliségük is korai. Népköltészeti műfajaik kb. megegyeznek az orosz lakosságéval. Igen ügyes fafaragók. Gazdaságuk, kultúrájuk erőteljesen fejlődik. Az udmurtok a komiktól délre, a Vjatka és Káma között egy tömbben élnek. Lélekszámuk 704 000 fő. Életmódjuk megegyezik a földművelő komikéval, fejlett a fakitermelésük és fafeldolgozásuk is. Népviseletük díszesebb, mint a komiké. Mivel csak a 18. sz. óta keresztények, ősi vallásuknak lényegesen több nyoma maradt, pl. a jó és rossz szellemek tisztelete, áldozati szertartások a szent ligetekben stb. – A volgai népek csoportját a marik (cseremiszek) és a mordvák (mordvinok) alkotják. A marik a Volga, a Vjatka és az Ufa-folyó között laknak, 599 000 főt számlálnak. Földműveléssel és állattartással foglalkoznak, az erdős helyeken életmódjuk hasonlít az udmurtokéra. Kultúrájukban az orosz mellett erős csuvas és tatár hatás is észlelhető. Jellegzetes a nők népviselete, a hímzett, felfűzött pénzekkel díszített ingruha. Régi hitviláguknak elég sok emlékét őrzik. Népköltészetükben különősen szépek a lírai dalok. Pentaton, kvintváltós dallamaik meglepő megegyezést mutatnak a magyar népzenével, ami abból ered, hogy hasonló csuvasos török hatás érte mindkét népet. Új kultúrájukat igen aktívan építik. A mordvák a mariktól délre, az Okától a Bjelajáig terjedő vidéken szétszórt csoportokban élnek. Az egyik legnagyobb lélekszámú finnugor nép, számuk 1 263 000 fő. Lakóhelyük kiválóan alkalmas a földművelésre, a lakosság életmódja és kultúrája alig különbözik az oroszokétól. Nyelvük a finnségi csoporthoz közelebb áll, mint a velük szomszédos cseremiszekéhez, a territoriális és kulturális egység miatt soroljuk őket a volgai népek gyűjtőfogalom alá. A volgai népek közé tartozhatott a régi írásos emlékekből ismert merja és muroma nép, melyek a 10–11. sz.-ban beleolvadtak a nagyoroszokba. – Balti finn népek: a finnek, észtek, karjalaiak, vepszék, vótok, livek, inkeriek gyűjtőneve. – A finno.-i és a környező országokban élő finnek száma 4 100 000 fölött van. Kultúrájuk szerves része a skandináv kulturális zónának. Az 1249-től 1809-ig tartó svéd uralom természetesen erős hatást gyakorolt rájuk. Az eredetileg irtásos földműveléssel, állattartással, tengeri és tavi halászattal, vadászattal foglalkozó nép magas életszínvonalú, fejlett országot hozott létre. A 13. sz.-ban vették fel a kereszténységet, a 16. sz.-tól vannak anyanyelvű írásos emlékeik. Ennek ellenére a népköltészet nem veszített gazdagságából, a finn „reformkorban” egybegyűjtőtt eposz, a Kalevala 22 795 sorból áll, és végtelen forrása a régi életre, hiedelemvilágra utaló elemeknek. A hagyományos kultúra ugyan eltűnik a 20. sz.-ban, de az azt felváltó új kultúrát, a finn építészetet, ipar- és képzőművészetet, irodalmat világszerte ismerik. – A SZU balti részét lakó észtek száma 1 007 000; a negyedik legnagyobb finnugor nép. Földműveléssel, állattenyésztéssel, tengeri halászattal és fafeldolgozással foglalkoznak. Történelmük folyamán sok külső hatás érte kultúrájukat, különösen a német és a svéd hatás volt jelentős. Könyvnyomtatásuk a 17. sz. eleje óta folyamatos. A 19. sz.-i nemzeti mozgalom idején a finnek példája nagy segítségükre volt. Ekkor egybegyűjtött népi eposzuk, a Kalevipoeg értékében és érdekességében alig marad el a Kalevalától. Jelenleg Észto.-ban a legmagasabb az egy főre jutó könyvek kiadása, irodalmuk, kórusművészetük, ipar- és képzőművészetük híres. – A többi balti finn nép közül a karjalaiak a legnagyobb lélekszámúak, 146 000 főt számlálnak. A vepszék száma kb. 16 000, az inkerieké (izsóroké) kb. 1000 fő, a többi népek száma pár száz főre tehető. Rokonnépeik közelében élnek, nyelvük, kultúrájuk is hasonló hozzájuk. – Lappok. Norvégia, Svédo., Finno. északi részein és a SZU-ban a Kola-félszigeten élnek, lélekszámuk kb. 31 000 fő. É-i csoportjaik különböző arányban réntartással, halászattal és vadászattal foglalkoznak, a D-iek többsége asszimilálódik a fejlettebb népekhez. A lappok eredete a finnugor őstörténet egyik legvitatottabb kérdése; nyelvük levezethető a közfinnből, antropológiailag és kulturálisan azonban olyan távol állnak a finnektől, hogy valamilyen arktikus ősnép nyelvet cserélt utódait lehet sejteni bennük. Népviseletük csoportonként változik, jellegzetes az egy- vagy több csúcsú sapka, a zárt, övvel átfogott, csíkokkal díszített kabát. Hitvilágukban a legarchaikusabb elemek (pl. a samanizmus) is fönnmaradtak. Reprezentatív népköltészeti műfajuk a rögtönzött egyéni ének. – 1960 óta magyar kezdeményezésre minden ötödik évben „Finnugor kongresszus”-ra gyűlnek össze a finnugor népek irodalmával, történetével, néprajzával és a finnugor nyelvekkel foglalkozó szakemberek. A kongresszusokat felváltva Mo.-on, Finno.-ban és a SZU-ban tartják. – Irod. Manninen, L.: Die Finnisch-ugrischen Völker (Leipzig, 1932); Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk (Bp., 1956); Vuorela, T.: Suomenaukuiset kaneat (Helsinki, 1960); Hajdú Péter: Finnugor népek és nyelvek (Bp., 1962).