forgó játékszer

a → játékszerek egyik kedvelt csoportja. Orsópörgetéshez a felnőttek orsóit gyakran elcsenték a gyermekek, és versenyeztek, ki tudja jobban megperdíteni, de szívesen faragtak maguknak is, ha találtak hozzávalót. – A csiga háromszög metszetű, zömökebb mint az orsó, kb. 4–6 cm magas, 3 cm átmérőjű kúp. Ostorral hajtják. Az ostor madzagját rátekerik a csigára majd az ostor hirtelen felrántásával forgásba hozzák. A csiga ismert volt a görögöknél, a római gyerekek is ostorral hajtották. Comenius is említi 1658-ban a csigával való játékot. – Pergettyű vagy brügettyű néven ismert a krumpli nehezékbe szúrt botocska, melynek középső részére egy oldalán is kifúrt diót erősítettek. Itt volt feltekerve a pörgetéshez szükséges cérnaszál. – Szívesen készítettek színes papírforgót, melyet egy botra erősítve a szabadban futva hoztak forgásba. Forgóhoz hasonló a papírból és faállványból készített szélmalom, mely fujásra forgásba jön. – Irod. József Dezső: A nyikómenti gyermek magakészítette játékai (Kolozsvár, 1943).

Gyermekjártató linga, aljának hegyes vége a ház földjén lyukban jár, felső vége a gerendán karikában forog. A gyereket a káván ingába állítják, hogy járni tanuljon

Gyermekjártató linga, aljának hegyes vége a ház földjén lyukban jár, felső vége a gerendán karikában forog. A gyereket a káván ingába állítják, hogy járni tanuljon

Forgó

Forgó

Diópörgettyű krumpli nehezékkel (Nagyhalász, Szabolcs-Szatmár m.)

Diópörgettyű krumpli nehezékkel (Nagyhalász, Szabolcs-Szatmár m.)

Pergettyű (általános)

Pergettyű (általános)

Ostorral pergethető csiga (általános)

Ostorral pergethető csiga (általános)

Pörgető

Pörgető

Szélkelepce

Szélkelepce