funkcionalizmus (lat. ’eljárás’ szóból)

legtágabb értelemben olyan elmélet és módszer, amely szerint a társadalom és a kultúra részei összefüggésének rendszerében létezik, és ezért az összefüggések rendszerében ragadható meg. Ez a meghatározás túlságosan általánosnak tűnhet, mégis indokolt, mert ez a közös kiindulópontja az eltérő funkcionalista irányzatoknak, amelyeket a funkció fogalmának különböző értelmezése választ el. Az irányzatoknak közös vonása, hogy a 19. sz. végének filozófiai, pszichológiai és szociológiai gondolkodásában felmerült funkció fogalmát alkalmazták, ennek segítségével értelmezték kis közösségekben, intezív terepmunka során nyert tapasztalataikat. A funkcionalizmus fogalmát Bronislaw Malinowski vezette be a néprajzba, annak tudatában, hogy hasonló szemlélettel már korábban is kutattak. Funkción a jelenségek egymásra hatását, funkcionális antropológián pedig a kultúra olyan megismerését értette, amelyben feltárul, hogy a rendszeren (a kultúrán) belül a jelenségek hogyan kapcsolódnak össze egymással, és a rendszer mint egész milyen viszonyban van külső környezetével (1926). Gondolatait később úgy fejlesztette tovább, hogy a kultúrát szükségletek hierarchikus rendszerének kielégítését célzó eszközök rendszerének fogta fel, és az eszközöknek, a kulturális jelenségeknek (amelyek éppúgy lehetnek tárgyak, mint intézmények, szellemi termékek vagy attitűdök) funkcióján valamilyen szükséglet kielégítésére való alkalmasságukat értette (1944). Malinowskival szemben alakította ki atrukturális-funkcionalista elméletét A. R. Radcliffe-Brown, aki önmagát anti-funkcionalistának tekintette. Felfogásában a társadalmi jelenségek funkciója nem más, mint az a szerepük, amelyet a társadalmi lét totalitásában betöltenek, az a vonatkozásuk, amellyel a társadalmi lét folytonosságához hozzájárulnak úgy, ahogyan a vérkeringés hozzájárul az emberi szervezet életben tartásához (1935). Elméletének központi kategóriái: a társadalmi struktúra (egyének és csoportok meghatározott elrendeződése), a társadalomszervezet (a struktúrát alkotó egyének és csoportok tevékenységének rendszere) és a társadalmi lét, ami a struktúrát alkotó egyének és csoportok tevékenységei egymásra hatásának, funkciójának eredményeként létrejövő folyamat. Az itt bemutatott funkcionalizmus még az Európán kívüli népek kutatására korlátozódott → szociálantropológián belül született, továbbfejlesztése a szociológiai kutatások eredménye. A szociálantropológia keretében inkább kritikájára és nem újra formulázására törekedtek. Az európai néprajzba főként V. E. Mühlmann és Mielke tanulmányain, valamint a folklorisztikai kutatásokon keresztül került be. Általában a hagyományos európai néprajzban a funkcionalizmus Malinowski-féle felfogása nyert teret azzal a megszorítással, hogy nem a kultúra rendszerjellegű kutatásában követték, hanem a kulturális jelenségek rendeltetésének, hasznosságának, működése vagy működtetése céljának kutatását tekintették funkcionális vizsgálatnak. A folklorisztikai kutatásokban és a modern közösségtanulmányokban viszont az egész és alkotórészei kapcsolatának tanulmányozására helyeződött a fő súly. – Irod. Ortutay Gyula: Magyar népismeret (Bp., 1937); Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (UMNGy, I. Bp., 1940); Gunda Béla: A funkcionalizmus kérdése a néprajzban (Erdélyi Múzeum, 1945); Radcliffe-Brown, A. R.: Structure and Function in Primitive Society (London, 1952); Kulcsár Kálmán: A szociológiai gondolkodás fejlődése (Bp., 1966); Malinowski, B.: Baloma (Bp., 1972).