fundus (lat.) | TARTALOM | funkcionalizmus (lat. ’eljárás’ szóból) |
temetésrendező. A funerátor olyan népi tisztségviselő, aki a temetések körül alkalmilag vagy rendszeresen eljár, tevékenykedik. Kisebb helyeken a funerátor esetenként más és más is lehet, feladatát (pl. a → vőfélyhez hasonlóan) tiszteletből, esetleg ajándékért látja el. Nagyobb alföldi településeken kialakult a hivatásos funerátor tisztsége is, aki fizetségért (vagy állandósult természetbeni juttatásért) látta el feladatát. Egy-egy nagyobb helyen több hivatásos funerátor is van. Tevékenységük a haláleset hivatalos bejelentéséből, anyakönyveztetéséből, a temetési eszközök, felszerelések beszerzéséből, ill. biztosításából, a felravatalozás, a temetés megszervezéséből és lebonyolításából áll. Tiszte a hivatalos bejelentéssel kezdődik, és a sír beföldelése után a megjelenteknek való köszönetmondással fejeződik be. A funerátor tevékenységének két legfontosabb mozzanata a temetés jó rendjének (pl. a gyászolók nemek és rokonsági fok szerint való ültetése stb.) biztosítása, és az ún. életirat elkészítése. Az életirat a temetést végző pap számára az elhunyt életrajzát, családi körülményeit rögzíti hagyományos keretek, állandósult kifejezési formák között. Nemesi, főnemesi temetéseken közreműködő funerátorokról a 1718. sz.-ból vannak adatok. Parasztok köréből a 1920. sz.-ból elsősorban az Alföldről, közelebbről a Tiszántúlról, leginkább ref. vallású helységekből ismert.