fülajtó

TARTALOM

füljegy

fülbevaló

fület díszítő → ékszer. Egyéb elnevezései: függő (Dunántúl), fülbevaló (Alföld), fülönfüggő (szórványosan országszerte). Lényege egy gyűrű alak, amelyet kezdetlegesebb fokon mindkét fülkagylóra, fejlettebb fokon a két átlyukasztott fülcimpába akasztanak, változatos szerkezeti megoldásokkal. Általában díszítik mozgatható vagy rögzített fej(ek) és levehető vagy tövüknél rögzített, de mindig szabadon lengő csüngő(k). Növényből, gyöngyből, lószőrből házilag is készül, de többnyire (nemes) fémből, többféle technikával, gyakran ékkövekkel díszítve ötvös készíti. – A fülbevaló Ázsiában, pl. Indiában több évezredes múltú. Fejlett az ókori magaskultúrákban, főleg a görögöknél. Viselték a honfoglaló és Árpád-kori magyarok. A középkorban Európában nem jelentős, a barokk kor hozta újra divatba. A magyar parasztság jelen ismereteink szerint a 19–20. sz.-ban városi hatásra legtöbb helyen ékszerként kezdte viselni. Kedveltebb és formája is díszesebb a K-i és D-i területeken, a délszlávoknál s a cigányoknál. Főként nők, ritkábban férfiak viselnek fülbevalót. Férfiak adataink alapján a 18. sz. vége óta gyakran csak egyik fülükben hordják a hozzá fűződő hiedelem miatt. Ugyanis az ókorig visszanyúlik az a hit, hogy a fülbevaló megvéd szem- és egyéb betegségektől, ill. gyógyítja azokat, mert „a rossz nedveket” levezeti, gennyhúzó. Ahol a ékszerként nem divatos, ott csupán a fülcimpa átfúrásával és esetleg a lyukba húzott valamilyen szál vagy pálcika viselésével vélik ugyanazt a hatást elérni. – Irod. Hadaczek, K.: Der Ohrschmuck der Griechen und Etrusken (Wien, 1903); Huszka József: Hunn-avar és honfoglaló sírjaink fülönfüggői (Bp., 1918); Seweryn, T.: Krakowskie klejnoty ludowe (Kraków, 1935); P. Alcsuti Katalin: Régi magyar ékszerek (Bp., 1940); Schmidt, L.: Der Männerohrring in Volksbrauch und Volksglauben (Wien, 1947); Weiser Aall, L.: Menn med oreringer i Norge (Oslo, 1957).