gányónóta, kukásdal

a mezei munkásdal egyik foglalkozáshoz kötött csoportja, a → dohánykertészek életéről szóló és általuk énekelt dal. A gányónóták száma kevés, holott a dohánykertészek dalkincse gazdag. Az „alföldi módos gazdák ... megvetéssel néztek a gányó nótára”, írja Kodály Zoltán (A magyar népzene). Főként dohánycsomózóban és az elszámolás utáni bálokon hangzottak fel a gányónóták. Egy részük → katonadal (Ej-haj, de megúntam ezt az urat szolgálni; Pista bácsi ha kimegy a pajtába ...), más részük → szerelmi dal (Barna kislány, nem alszol az éccaka ...) átalakítása. A közös munkahely révén a gányónóták olykor a → summásdalokkal is rokonok (Ha akarok, új esztendőt csinálok ...). A gányónóták régi rétegében előfordulnak szertartásos, óvó jellegű (Áldd meg, Uram Isten! ...) és ún. tapsos táncdalok (Annyi a finánc...); a kedvezőtlen bérletek miatti panasz is hangot kap (Hej, szajányi lakos vagyok én; Nem adja ki a Gida a fődjit...). Az újabb gányónóták a szokásosnál gyakrabban szövik dalba sajátos munkájukat (A dohányos ha bemegy a hodályba; Keljetek fel, pászoltató kislányok!...), rendszerint szerelmi dalokkal összefonódva (Barna kislány ha kimegy a pajtába...); ezekből kedvelt vándorversszakok is kialakulhatnak. A gányónóták hangja is örömteli, mikor a munka végzéséről (János bácsi, arra kérem, gyűjjön ki; Kivirágzott a csomózó eleje...) vagy a mulatozásokról (Húzd rá, cigány, szaporán!...) szólnak. Formai szempontból eléggé elkülönül az 5–6–7 és a 9–10–11 szótagos sorokból álló rétegük. – Irod. Ortutay Gyula–Katona Imre: Magyar népdalok (II., Bp., 1970).