| garmada | TARTALOM | gatyamadzag |
gatya, lábravaló
két szárból, a két szár közti fenékből, → pálhából vagy ületből álló ruhadarab. Munkanapra háziszőttes kendervászonból készült inkább, 2–4 szél szélességben. A kemény, sokszor zsákvászonból készült gatya neve helyenként bikkfa- vagy tölgyfagatya. Hosszúsága a térdtől a lábikráig érhetett, leghosszabb az alföldi gatya volt. A gatya felső részén általában → korc készült a gatyamadzag számára, de Torockóról és az Udvarhely megyei Lövétéről olyan említés is akad, hogy a madzag nélküli gatyát elöl megcsavarták és a megcsavart részt a korcba dugták. Neve cigánybog volt. A szegények sokszor egyetlen → pőre gatyában teleltek ki. A vászon gatyát és inget – különösen azok, akik állatokkal jártak – élősdiek ellen juhtejjel vegyített zabszalma hamujába taposták vagy főzték, s ha megszáradt, hájjal kenegették. Melegebb is volt az ilyen fehér ruha. Télidőben a szegények sokszor két gatyát vettek egymás fölé, s azokat a térd alatt összekötötték, vagy a bő gatya divatjakor ez alá még egy szűk gatyát is vettek. Így jött létre az un. felsőgatya. Az alföldi pásztorok, cselédek pendelyhez hasonló egyágú gatyát viseltek dolgozógatyájuk felett, hogy azt az elpiszkolódástól óvják. A 19. sz. folyamán – helyenként különböző időpontokban – a kendervászon helyett pamutos vászon, majd gyári gyolcs lett a gatyák anyaga. Ezek nagyobb szélessége hatott a gatya szabására, az ünnepi gyolcsgyatyák szélességét 12–16 szélig megbővítette. Gyolcsból készültek az ún. bőgyatyák, amelyeket a derékban sok apró ráncba szedtek. A bő gatya többnyire a lobogós ujjú inggel együtt fordult elő; Erdélyben csak Kalotaszegen terjedt el. Másutt a nadrág alatt munkához szűk gatyát viseltek, ennek a matyóknál furulyagatya volt a neve. Szélessége 1–2 szél volt. – A múlt század elején inszurgensek (nemesi felkelők), verbunkos katonák, pandúrok kék vászon inget és gatyát hordtak. Rózsa Sándor szabadcsapata is ilyen „egyenruhában” vett részt a szabadságharcban. Az 1860-as évektől a Hortobágyon jött divatba. Betyárok, pandúrok, valamint csikósok és gulyások hordták. Hajdu m.-ben a két világháború között még itt-ott viselték. A matyók közül csak a tardiak hordták. – Irod. Haáz Ferenc Rezső: Egy székely falu (Lövéte) öltözete (Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múz. ötvenéves jubíleumára, Sepsiszentgyörgy, 1929); Györffy István: A nagykun viselet a XVIII. században (Ethn., 1937); Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI–XVIII. században (Ethn., 1938); Nyárády Mihály: Szabolcs megye vázlatos tárgyi néprajza (Szabolcs vármegye c. munkából, Nyíregyháza, 1938); Györffy István: Matyó népviselet (Bp., 1956); Nagy Jenő: A torockói magyar népi öltözet (Bukarest, 1957).
