falurendszer

Európa középső részén az Atlanti-óceántól a félsivatagi jellegű sztyeppékig az újabb kőkortól kezdve a földművelő társadalmakra jellemző települési, gazdálkodási és társadalmi formák összegeződése. A magyar falurendszer kialakulása a honfoglalást követő évszázadban az állandó településsel, a nomadizáló állattartásról a földművelésre való áttéréssel kezdődik. A Kárpát-medencében a falurendszer a 15. sz.-ig általánosnak mondható. Tipikus formája az utcák és terek mentén szabályos vagy szabálytalan rendben, zártan csoportosuló lakótelkekből álló belsőség. A lakótelkek és a szomszéd faluktól jól felismerhető vonallal elkülönített külső tartozékok (szántóföldek, erdők, legelők), a faluhatár (→ határ) szoros üzemi egységet alkotnak, de a lakóhely és termelési hely térbelileg elkülönül egymástól. A falurendszer mellett a Kárpát-medence erdős-hegyes tájain már a középkorban ismeretes a lakott helyek szétszórt települési rendszere; az Alföldön és a Dunántúl némely részein pedig a 17. sz. óta történeti okok következtében a tanyarendszer alakult ki. Ezek a rendszerek a falurendszerhez hasonlóan földművelő jellegűek, de bennük a lakótelek és tartozékai térbelileg is szoros egységet alkotnak. – Irod. Mendöl Tibor: Általános településföldrajz (Bp., 1963); Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon. X–XV. század (Bp., 1966); Eperjessy Kálmán: A magyar falu története (Bp., 1966).