gólya, gólyás

1. kézfogással, egymás mellett elhelyezkedve járt egyöntetű, kötött szerkezetű páros tánc (→ páros táncok). A párok egymás mögött, oszlopban felsorakozva, rendszerint köríven haladva táncolják. A gólya állandó nyolcütemes dallamához kétrészes táncszakasz illeszkedik, amely többször ismétlődik: előre-hátra sétálás után a férfi kiforgatja karja alatt a nőt. Közismert – feltehetőleg német eredetű – dallama Amerikáig eljutott (John Brown). Nálunk tréfás-vaskos szövegekkel éneklik, s a refrén lett a tánc névadója (Gólya, gólya, hosszú lábú gólyamadár). ÉK-Mo.-on virágtánc néven is ismerik. A valószínűleg német eredetű tánc nemcsak közvetlen népi átvétel, hanem tánciskolák útján is terjedt a múlt század második felétől. Bukovinától Erdélyen és az Alföldön keresztül a Dunántúlig, Szlavóniáig mindenütt ismert a nemzetiségek és a szomszéd népek körében is. – Irod. Vámszer Géza–Bándy Mária: Székely táncok (Kolozsvár, 1937); Belényessy Márta: Kultúra és tánc a bukovinai székelyeknél (Bp., 1958); Berkes Eszter: A szlavóniai magyar népsziget tánchagyományai (Tánctud. Tanulm., 1967–68, Bp., 1969). – 2. galambfa: a gémeskúthoz hasonló emelőszerkezet, amellyel a kompkötelet a vízszintnek megfelelően magasabbra vagy alacsonyabbra állították a → révészek. A gólya a két part közelében a révfeljáró vagy révásás előtt, de a vízfolyás irányában attól kissé oldalt állt. Ágasfáját cölöpszerűen a mederbe verték és 3–4 támasztólábbal erősítették meg; az oszlop tetejére szerelték emelőkarszerűen a gólyát, amelynek mindkét karja végére egy-egy kötelet kötöttek. Az egyik kötéllel a kompkötelet emelték vagy süllyesztették, a másikkal pedig a kívánt helyzetben a gólya farát kötötték le a lábazathoz. Amióta acélsodrony köteleket és csigasort, csörlőket használnak (századforduló), nem állítanak gólyákat a vízbe, hanem csak a part koronáján, a szárazon vernek le kötéltartó, szabályozó oszlopokat. – 3. → látófa.

Gólya (Tiszaugi rév, Szolnok m.)