látófa

1. a Duna-Tisza közének buckás és a Tiszántúl rétes, nádas pusztai legelőin a pásztortanya, a → cserény mellett vagy a gulyaállás közepén földbe ásott, 3–4 m magas, lecsonkolt ágú fa, amelyre a pásztor fellépve a legelő távolabbi részére is ellátott. A látófa ágai közé holmit lehetett rakni, hozzákötötték a szopósborjút és az állásra hazatérő jószág → dörgölődzőfának is használta. – 2. Az uradalmakban 1945 előtt a nagy kiterjedésű kukoricatáblák és szőlőültetvények alkalmas helyén földbeásott, keresztbe rászegezett fokokkal ellátott 5–6 m magas faoszlop vagy fordított V alakú állvány, amelyre a kerülő felhágott, hogy az őrzésére bízott területet áttekinthesse. – Az elnevezések a rendeltetés (állófa, őrfa, messzelátó, címerfa) vagy a hasonlóság (gólya) révén alakultak ki. – Irod. Madarassy László: Kiskunsági pásztorenyhelyek (Népr. Ért., 1907); Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása (Bp., 1909); Ujváry Zoltán: A látófa emlékei a konyári legelőn (Ethn., 1959).