falutörvény

a → szokásjognak a hagyományokon alapuló, a paraszti önrendelkezés (helyi autonómia) biztosítékaként írásba foglalt, gyűjteményes (kódexszerű) forrása, amely a helyi életviszonyok viszonylagos teljességére kiterjedően tartalmaz szabályozást. Falutörvényt a község arra illetékes szerve (az egész község vagy az elöljáróság) hoz vagy ismer el a → faluközösség teljességére kiterjedő hatállyal. Meg kell különböztetni a falutörvénytől a község gazdasági szervezetére (pl. hegyközségek stb.) vonatkozó szabályzatokat, amelyek hatálya legfeljebb a szervezet tagjaira terjed ki, még akkor is, ha a jogalkotó szerv ugyanaz (pl. az egész község). Ugyancsak nem tekinthetjük falutörvénynek a faluközösség esetenkénti döntéseit, vagy legfeljebb egy-két problémára kiterjedő szabályozását, továbbá a felsőbb szervek által kiadott rendszabályokat. A falutörvény jogforrási lényegén nem változtat az a körülmény, hogy egyes helyeken a vármegye vagy a földesúr hozzájárulására szorult, vagy nem falubeliek, hanem pl. idegen bírók állítotték össze. – A falutörvény a község igazgatására, a határhasználatra, a közterületekre (utak, vizek stb.), a birtokviszonyokra, a gazdálkodási közösségek szervezetére, jogaira és kötelességeire, a haszonvételek megosztására (legelő, erdő, kaszáló stb.) tartalmaz átfogó szabályozást. Ilyen szabályozásra főleg azok a falvak kényszerültek, amelyek a kisszámú felsőbb igazgatási szervezettől elszakadva, ügyeik egy részét saját hatáskörben intézték (Imreh István). Legismertebbek a székely falutörvények, amelyek közül több mint 30-at már közzétettek, de legalább még ugyanennyi létezéséről van tudomásunk levéltári anyagban. Ezek keletkezését az is elősegítette, hogy a 16. sz. közepétől a székely társadalom egyre inkább rendi társadalommá vált, és mindenki igyekezett személyi és vagyoni helyzetét (státuszát) rögzíteni. Az első falutörvény 1581-ből (Gyergyóújfalu), az utolsó 1807-ből (Léczfalva) származik. Lényegében bírói jogmeghatározásokat tartalmaznak, amit az ún. fogott közbírák állítottak össze. A közbírák rendszerint nem a faluban élő, írástudó nemes emberek voltak, és 3–5-en vettek részt a jogi szokásokat lejegyző munkában, amihez a falubelieket tanúként hallgatták meg. A falubeliek azután az írásba foglalt határozatokat, szabályokat „kezük beadásá”-val, sokszor kötbér terhével ismerték el kötelezőnek a maguk részére. Falutörvényről tudunk még a hajdúk, az erdélyi szászok köréből; ideszámítjuk a kisnemesi községek rendtartásait is (pl. 1652-ből ismert Rettegről). A falutörvények becses forrásai a népi műveltségnek, és kitűnő példái a népi jogalkotásnak. – Irod. Imreh István: Székely falutörvények. (Bevezetéssel és jegyzetekkel közzétette, Kolozsvár, 1947); Belényesy Márta: Beregi falutörvények a XVIII. század fordulójáról (Népr. Közl., 1957. 1–2. sz.); Belényesy Márta–Horváth Antal: Tiszaújhely falutörvénye 1611-ből (Népr. Közl., 1957. 3–4. sz.).