faluszervezet

a → falurendszer kialakulása során spontán és fokozatosan létrejött, a falu gazdasági, igazgatási, igazságszolgáltatási és kulturális funkcióit ellátó társadalmi képződmény. Eredete a → faluközösség autonómiájára nyúlik vissza, a kora középkori faluban már megtaláljuk az önkormányzati alaptevékenységét. Jogkörét az egységes jobbágyság kialakulása (14. sz.) óta a földesúr érdekei, az újabb korban az államigazgatás politikai és gazdasági irányításának megerősödése (18. sz.) óta központi intézkedések állapították meg. – A faluszervezet élén a 11–12. sz.-ban a faluk különböző jogállású (szabad, félszabad és szolgarendű) népeit egyesítő faluközösség képviselője, a falunagy (villicus) állott, aki a közrend és -biztonság fenntartásáért kollektív felelősséget viselő falu határozatainak végrehajtója is volt. A földesúri joghatóságnak a falu feletti fokozatos kiterjedése korában (14–16. sz.) a faluszervezet elsősorban a földesúr, a 18. sz. első felétől kezdve emellett még az államhatalom akaratának végrehajtója lett. Eredeti autonómiája erősen visszaszorult ugyan, de teljesen nem szűnt meg. 1848-ig fennálló szervezetét és tevékenységét, a 18. sz. közepén Mária Terézia úrbérrendezése során nyerte. Hanyatlásának korszakában hatásköre csak a falu jobbágylakóira terjedt ki, igazságszolgáltatási jogkőrét a földesúr → úriszéke vette át. A 14–15. sz.-ban az egész falu népe által választott → bíró az ugyancsak választott esküdtekkel még teljes hatáskörrel intézkedett a falu dolgában, a szűkebb értelemben vett falut érintő minden igazgatási, gazdasági és peres ügyben, hatósága alól csak a földesúr volt kivéve, de a faluban lakó nemesek nem. Az írásos ügyintézés kialakulása óta nagyobb helyeken a faluszervezet fizetett nótáriust, a mezei felügyeletre konvenciós csőszt, a vasmunkák elvégzésére falu kovácsát tartott. – Irod. Szabó István: A parasztfalu önkormányzatának válsága az újkorban (Tanulmányok a magyar parasztság történetkből, Bp., 1948); Eperjessy Kálmán: A magyar falu története (Bp., 1966).