görög katolikusok

a keleti (ortodox) egyházból a 17. sz. folyamán a római pápai hatalom elfogadásával kivált egyházak hívei. A görög katolikusok felekezetének egyházszervezetében a korábbi keleti hagyományú, részben nemzeti jellegű liturgikus gyakorlat élt tovább, egyházigazgatásilag is autonóm egységekké szerveződtek. Korábban unitus, egyesült óhitű megnevezésük is használatos volt. A megjelölésükben szereplő görög megnevezés a bizánci kereszténységhez fűződő történeti kapcsolatra utal, noha a görög katolikusok tömegükben eredetileg közvetlenül nem a görög, hanem a pravoszláv egyházhoz tartoztak. Mo.-on a gör. kat. egyház szervezése a 17. sz. folyamán indult meg. A 18. sz.-ban kiépítették autonóm hierarchiáját. Magas egyházi méltóságait, intézményeit hatalmas feudális birtokokkal látták el. Kezdetben bizonyos egyházmegyéik vegyes nemzetiségűek voltak. Később nemzetiségenként elkülönült egyházi szervezetük (román, kárpátukrán, magyar). Tanintézeteiknek a nemzeti ébredés időszakában a nemzetiségi kultúra és gondolkodás kialakításában döntő szerep jutott (pl. románok, Belényes, Balázsfalva). A történeti Mo.-on jelentős tömegeik éltek, akik között a szabolcsi, hajdúsági, hegyaljai magyar anyanyelvűeken kívül szlovákok, ukránok és románok is voltak. A II. világháborút követően a SZU-ban, Csehszlovákiában és Romániában a görög katolikusok újra egyesültek a keleti ortodox egyházzal. A görög kat. egyház híveinek népi műveltségét sajátos ünneprendjével, szokásvilágával, valamint önálló iskolaszervezetével befolyásolta.