görögök

a Balkán-félsziget déli részén, a Jón- és Égei-tenger szigetein, valamint a szomszédos kisázsiai partvidéken az ókor óta ismert, az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó nép. A görögség különféle államalakulatai az ókorban a rabszolgatartó társadalom kialakulásával magas szintű urbanizált civilizációt és magas kultúrát teremtettek. Bár a görögök önálló államiságát a római hódítás az ókor végén megszüntette, a középkor elején a Keletrómai Birodalom keretében ismét a görög kultúra egységesítette az eltérő elemeket. A Bizánci Császárságban az európai feudalizmus sajátos despotikus jellegű hatalmi szervezete és sajátos jellegű egyházi organizációja fejlődött ki, amely a Nyugatrómai Császárság területlen működő r. k., latin szertartási nyelvű egyházzal szemben görög, ill. nemzeti szertartási nyelvű autonóm egyházakat hozott létre. A bizánci államot az oszmán-törökök előrenyomulása felmorzsolta. Az újkori görög állam 1830-ban nyerte el függetlenségét. A görögség a magyarsággal a Fekete-tenger térségében a Bizánci Császárság idején még a honfoglalást megelőzően összeköttetésbe került. A bizánci görög források becses adalékokat őriztek meg a honfoglalás előtti és honfoglalás kori magyar népről, katonai, társadalmi viszonyairól. A magyarság körében is híveket szerzett a görög rítusú keresztény hittérítés. Az élénk művelődési, kereskedelmi, politikai és dinasztikus kapcsolatoknak nem vetett gátat a véglegessé váló egyházszakadás sem a 11. sz. közepén. Mo. területére a 15. sz.-tól rendszeresen telepedtek le hazájukból elmenekült görögök. Fontosabb városaink, nagyobb mezővárosaink szinte kivétel nélkül otthont adtak kisebb létszámú görög csoportoknak, így az egykori Mo.-on Brassó, Gyöngyös, Hódmezővásárhely, Karcag, Kecskemét, Komárom, Miskolc, Nagyszeben, Pancsova, Pest, Sopron, Szentes, Tokaj, Temesvár, Újvidék, Vác. Ezekben a kolóniákban többnyire a szerbek, macedonok, cincárok, románok társaságában éltek együtt a görögök vallásuk azonossága alapján. A 17–18. sz.-tól a 19. sz. közepéig sok helyen monopolisztikus helyzete volt a görög kerenkedőknek úgyannyira, hogy a „görög” szó ’boltos’ jelentésben foglalkozásnévvé vált. Belkereskedelmi tevékenységük mellett jelentékeny szerepet játszottak a közvetítő külkereskedelemben is. A Habsburg birodalom és a levantei piacok között részben az ő révükön bonyolódott a forgalom. Nem volt jelentéktelen a mezőgazdasági bérleti vállalkozása sem. A törökellenes felszabadító háborúk után pusztabérlők lettek, különösen nagyállattenyésztéssel foglalkoztak. A mo.-i görögség az újkori Görögo. megszervezéséig és megerősödéséig jelentékeny kulturális missziót is fejtett ki (könyvkiadással, iskoláztatás szervezésével, alapítványokkal). A 19. sz.-tól nagyobbrészt elvándoroltak, kisebb részben mind nyelvileg, mind nemzeti öntudatukat tekintve asszimilálódtak. A görög–magyar kereskedelmi, kulturális érintkezések emlékét bizonyos nyelvjárások (pl. Ny-macedoniai) magyar eredetű vagy magyar közvetítésű jövevényszavai is megőrizték. – Irod. Horváth Endre: Az újgörögök (Bp., 1943); Moravcsik Gyula: Bevezetés a bizantinológiába (Bp., 1966).