gubacsapó

a → guba anyagát és magát a ruhadarabot is készítő mesterember. A szokványos → gyapjúmunkát végzi, csak éppen → gyapjúszövés közben minden harmadik-negyedik keresztfonal után egy sor válogatott gyapjúfürtöt rak be kézzel a szövetbe, amit újabb keresztfonalakkal rögzít benne. Ettől lesz a gubavászon külső oldala prémes, szőrös megjelenésű. A munkája az anyag elkészítésén és festésén kívül a ruhadarab szabása, gallérozása, majd letakarítása, végül vásáron való eladása is. Gubacsapók az Alföldön, főleg a Tiszántúl É-i felében és a Felföld K-i részén dolgoztak nagyobb számban. Neves központjaik voltak: Debrecen, Nagyvárad, Nagykároly, Miskolc, Ungvár. A gubacsapók a szűrcsapó mesterségből specializálódás útján váltak ki: nevükben a csapó a gyapjú fellazítására használt húros, íjas csapóeszközre utal, amelyet később a kézi kártoló (→ gyapjútépés) váltott fel. A debreceni csapók 1529-es céhpecsétjén az íjas csapófa, a 18–19. sz.-i céhpecséteken viszont már a körömpő (kártoló) jelképezi a mesterséget. Az 1801. évi debreceni tanácsi jelentés szerint „a Szür Csapók ... Maradékainak tanyák a mostani Guba Csapók magokat, minthogy ... a Szür Csapók lettek Guba Csapókká”, és a gubacsapók céhe a szűrcsapó céhből alakult ki (Debrecenben pl. a 17. sz. végén). – Irod. Luby Margit: A guba készítésmódja és a gubásmesterség (Népr. Ért., 1927); N. Bartha Károly: A debreceni gubacsapó céh (Debrecen, 1939).

Debreceni gubacsapó céh sárgaréz behívó táblája. Debrecen, Déri Múzeum

Gubacsapó szövőszék. Debrecen, Déri Múzeum

Gubások a miskolci vásáron gubát árulnak