gyékénymunka

a széles levelű gyékény (lat. Typha latifolia) és a keskeny levelű gyékény (Typha angustifolia) leveleinek használati tárgyakká való feldolgozása. A gyékényt mocsaras, vízjárta réteken, tavakon, folyók mellékágaiban vágják, rendesen augusztusban. A napon kiteregetett, megszáradt növényt kévébe kötve szállítják és otthon dolgozzák föl. Másképp dolgozik a gyékényfonó és a szövő. A fonó általában a földön ül: lábával rögzíti a munkába vett holmit, kezével pedig fon. A gyékényfonatot ugyancsak gyékényhasítékkal burkolja, majd a gyékénykötélből rendszerint spirális technikával alakítja ki a terménytartó kosarakat, szakajtókat, lábtörlőket stb. A gyékényszövés több előkészületet kíván: először lehántják a gyékény külső rétegét, az alatta levő rostokról lefejtik a gyékényszár finom szalagjait, az ún. selymet, majd a bélgyékényt meghasítják. A selyemből két tenyér közt zsineget sodornak, amely a szövés hosszanti vetülékszálát képezi. A szövés földbe vert karókhoz erősített, egyszerű szövőszéken történik. Míg a gyékényvágás férfimunka, a szövés előkészületeiben a család apraja-nagyja részt vesz, addig a szövést leginkább asszonyok végzik. Így különböző méretű ponyvákat, szőnyegeket, szatyrokat készítenek. – A gyékénymunka a neolitikumtól ismert Európában. Minden bizonnyal már a honfoglalás előtt értett hozzá a magyarság. Ahol a gyékény megterem, minden faluban akad néhány hozzáértő gyékényfonó, aki alkalmilag és rendelésre dolgozik. Nagyobb mocsarak és vízjárta területek mellett a házimunkából fontos háziiparrá fejlődött. Tápé lakói a 16. sz. óta eladásra szövik a gyékényt. A község ma a legnevesebb mo.-i gyékényfeldolgozó központ. A közeli mocsarak lecsapolása után sem hagytak föl a gyékénymunkával. Távoli vidékekre is elmennek nyersanyagért. Háziipari szövetkezetük exportra is dolgozik. A közelmúltban jelentős gyékénymunka folyt a Fertő vidéki falvakban (Bősárkány, Sarród), a bihari Sárréten, a Bodrogközben (Cigánd), a Mezőségen és a Székelyföldön (Mezőfele, Mezőcsávás, Mezőkölpény, Szabéd, Harasztkerék). A gyékénymunka az elmúlt évszázadban háziiparként elsősorban az agrárszegénység kenyéradó foglalkozása volt. Újabban foglalkoznak vele a vályogvető és napszámos cigányok is. – Irod. Ébner Sándor: Gyékényszövés a Bodrogközön (Népr. Ért., 1929); Horváth Júlia: A tápéi gyékényszövés (Debreceni Szle, 1933); Szűcs Sándor: A gyékény földolgozása és eszközei a Biharmegyei Sárréten (Népr. Ért., 1940); Kálmán Béla: A bősárkányi gyékényszövés és szókincse (Bp., 1942); Ilia Mihály–Juhász Antal: A tápéi gyékényszövés és szókincse (Néprajz és Nyelvtudomány, 1959–60).

Gyékonyfonás a Sárréten (Hajdú-Bihar m.)

Gyékényszövés (Cigánd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)