hagyomány

a közösségi magatartásformák és objektivációk nem örökletes programja, a kultúra invariáns-rendszere, a kultúra grammatikája. A hagyomány jelenléte emberi közösségek létének feltétele; az élők világában egyedül emberi közösségek sajátja, amennyiben ezek élettevékenységét a genetikai kódokban rögzített programokon túl olyan szimbolizált jelrendszerek irányítják (pl. a nyelv), amelyek a megtanulás-elsajátítás folyamatában válnak a különféle típusú (szociális, etnikus) közösségek tagjainak birtokává, szervezik ezek viselkedését (→ társadalmi szokás). A hagyomány nem egyéb tehát, mint e szimbolizált jelrendszerek összessége. Helytelen az a néprajzi irodalomban megtalálható gyakorlat, amely a hagyomány köznyelvi értelmét megszorítás nélkül elfogadja, az „ősi”-vel, „örökség”-gel, a tudományszak kutatási tárgyával azonosítja. – Irod. Ortutay Gyula: Két előadás (Bp., 1947); Gunda Béla: Műveltségi áramlatok és társadalmi tényezők (Ethn., 1958); Bogatirev, P.–Jakobson, R.: A folklór sajátos alkotásmódja (Hang – Jel – Vers, Bp., 1969); Kontinuität? Geschichtlichkeit und Dauer als volkskundlisches Problem (Kiadta: Bausinger, H.–Brückner, W., Berlin, 1969); Ortutay Gyula: Tradicionnoe i novoe v narodnoj kul’ture (Szovjetszkaja Etnografija, 1970); Bromlej, Ju. V.: Etnosz i etnografija (Moszkva, 1973).