farkas-barkas

ritmikus felépítésű → állatmese, nálunk → gyermekmese. Az állatok a „világvége” elől menekülnek (egy dió esett a tyúk fejére vagy hasonló: AaTh 2033), verembe esnek. Megéheznek, s a róka tanácsára egymást kezdik enni. A legkisebbel (legrútabbal, legrútabb nevűvel) kezdik: „Farkas-barkas az is szép, róka-bóka az is szép..., tyúkom-búkom jaj de rút” mondják, s a tyúkot felfalják, majd sorra a nyulat, őzet stb. (AaTh 20A, ill. AaTh 2010 IA). Végül csak a farkas marad életben. Az üvöltésére odasiető emberek agyonverik (lelövik stb.) (AaTh, MÁT 20C). A mesének a magyar anyagban 4 redakciója van: Az állatok sorra felfalják egymást (AaTh 20; 2 vált.), Állatok a veremben (AaTh 20A; 1 vált.), farkas-barkas (AaTh 20C; 6 vált.), Ugróverseny (MNK 20F*, 4 vált.). A 4 redakció és a 13 változat egymástól csekély eltérést mutat, ezért is sorolta Berze Nagy János valamennyit egy típusszám alá. → Mondókamese jellegű, 19. sz.-i elterjedési területe a Duna–Tisza köze, ill. a Dunántúl. A 20. sz.-ban Arany László meséje – a tankönyvek és meséskönyvek közvetítésével – az egész magyar nyelvterületen elterjedt. Európa-szerte ismert, K-Európából a magyar mellett görög, török, erdélyi szász és cigány változatokról tudunk. – Irod. Gerber, A.: Great Russian Animal Tales (Publication of the Modern Language Association of America, VI., 1891); Bolte, J.–Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (I., Leipzig, 1913); Tompsom St.: The Folktale (New York, 1936); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: A magyar állatmesék tipusmutatója (Népr. Közl., 1958); Kovács Ágnes: A XX. században rögzített magyar népmeseszövegek XIX. sz.-i nyomtatott forrásai (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969).