farkasháló, farszák

TARTALOM

farkaskoldus

farkaskert

két koncentrikus kör formájában épített sövény- vagy deszkakerítés, amelynek fala kb. másfél-két méter magas, és rendszerint tetővel van ellátva. A belső zárt kerítésbe helyezik az élő tyúkot, bárányt, malacot stb. A külső kerítés ajtóval ellátott. A külső és belső kerítés közötti szűk folyosóban a zsákmányra éhes farkas, róka körbe kúszik és meglöki a külső kerítés befelé nyíló ajtaját. Az ajtó becsukódik s a ragadozó vad fogva marad. A kerítés köze gyakran előreálló tüskékkel van ellátva, amelyek a farkaskertbe került állat hátrálását lehetetlenné teszik. A hazai nagyobb uradalmak erdeiben a század elején még készítettek ilyen farkaskerteket. Népi használata a székelyektől, a kalotaszegiektől ismert. A háromszéki határnevek között 1779-ben előfordul a Farkaskert elnevezés, ami nyilvánvalóan ottani régi készítésére utal. Leírta használatát Pák Dienes is (1829). A farkaskert ismeretes a románoknál, a balkáni törököknél és szlávoknál, a lengyeleknél, oroszoknál, letteknél, észteknél, finneknél, németeknél stb. A 17. sz.-i norvég és svéd törvények előírták, hogy minden állat- és erdőtulajdonosnak farkaskerthez hasonló csapdát kell építenie, amely alól csak az egyházi emberek és a zsellérasszonyok kivételek. A farkaskert valószínűleg az oroszok révén jutott el a burját–mongolokhoz, tunguzokhoz, jakutokhoz, kazakokhoz. A farkaskertet részletesen leírja Gaston III. Phoebus francia vadászkönyve (1381). Széles körű elterjedése a Balkánon a népi vadfogó technikában magas korát bizonyítja, de ugyanakkor a finnek csak a 19. sz. eleje óta ismerik. Elterjedéséhez, népi használatához valószínűleg hozzájárultak a vadászkönyvek is. – Irod. Moszynski, K.: Kultúra ludowa slowian (I., Kraków, 1929); Lagercrantz, S.: Fallgropar hos clen svenska allmogen (Ymer, 1933); Sirelius, U. T.: Die Volkskultur Finnlands (I., Jagd und Fischerei in Finnland, Berlin–Leipzig, 1934); Gunda Béla: Néprajzi vonatkozások régi francia vadászkönyvben (Népr. Ért., 1939); Vuia, R.: Vânătoarea şi curse ţărăneşti din Ţara Haţegului şi regiunea Pădurenilor (Carpaţii, XI., Sibiu, 1943).