lakat | TARTALOM | lakodalmas |
zárak, lakatok, épületek és bútorok vasalásával foglalkozó mesterember. A lakatosság a → kovácsmesterségből vált külön a 14. sz. folyamán. Ma ez a mesterség is több részre tagolódik, így van épületlakatos, műlakatos, szögezőlakatos, géplakatos, karosszérialakatos stb. A kovácshoz hasonlóan kézi kovácsolással készíti munkáit a díszműkovács vagy műlakatos. Korábbi századokban különösen várak, kastélyok, udvarházak, templomok vasalásában jeleskedtek. Készítettek díszes kivitelű céhládákat, pénzesládákat, vásározóládákat stb. Nagyobb városokban külön céhet alkottak vagy a vegyes vasművescéh tagjai voltak. A 19. sz.-ban csizmát patkoltak, sarkantyúkat is készítettek, parasztládákat pléhekkel és sarokvasakkal láttak el. Készítettek pincékhez való tolózárakat, kulcsokat, zablákat, kengyelvasakat, lóvakarókat stb. A munkavállalás ütközése miatt nagyon sokszor pereskedtek a kovácsokkal. Nemegyszer a városi elöljáróknak kellett megszabni, hogy milyen tárgyakat készíthetnek, nehogy a kovácsok megélhetését veszélyeztessék. Egy-egy falu vagy kisebb táj épületeinek arculatát is befolyásolták, mert a falvakban ablakrácsokat, ablaktáblákat, széldeszka-összefogó vasakat, pinceajtókat, pincezárakat stb. készítettek. Némely mester munkáját művészi színvonalra emelte. A régebbi híres lakatosok közül a borsodi vasművesség kifejlesztésében jelentős érdemeket szereztek a Fazola testvérek, akik az egri vármegyeház, valamint több miskolci lakóház barokk kapuit, ablakrácsait készítették. Kiemelkedő színvonalúak Sima Bandi győri, Jungfer Gyula, Bieber Károly bp.-i műlakatosok munkái. Irod. Bieber Károly: A díszműkovács (Bp., 1944); Kopydlowski, B.: Polskie kowalstwo architektoniczne (Warszawa, 1958); Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Bp., 1970).