kovács

elsősorban patkókat és vasalásokat készítő fémfeldolgozó mesterember. Régi magyar neve: vasverő. Elődeink a kovácsmesterséget már a honfoglalás előtt is gyakorolták, ill. foglalkoztak a vas előállításával (→ vasművesség). A kovácsmesterség valószínűleg a honfoglalás után vált önállóvá, majd a 14. sz.-ban több ágra is szakadt (→ lakatos). A falusi vagy patkolókovács főleg a paraszti munkaeszközök készítésével, javításával, lovak, tehenek patkolásával foglalkozik, szerepe egy község vagy táj életében jelentős. A mesterségnek különféle szakmai típusai alakultak ki, így van cigánykovács, uradalmi kovács vagy gépészkovács, községi vagy kommenciós kovács. Többnyire közülük kerültek ki a múlt század elejétől a paraszti munkaeszközöket újító, feltaláló emberek. Legtöbbjük állatgyógyítással is foglalkozott, volt, aki baromorvosi iskolát végzett. Szerszámaik legjavát, a különféle kalapácsokat, fogókat, vágókat maguk készítették, az üllőket, fujtatókat manufaktúrákban vásárolták. Szinte valamennyi munkát hagyományos kézi kovácsolással készítették. A mesterség családon belül sokszor nemzedékeken át öröklődött, gyakorlásához igen sok hiedelem fűződik. (→ még: kovácsműhely) – Irod. Szabó György: Falusi kovács a XV–XVI. században (Folia Archeologica, 1954); Bartha Antal: Honfoglaláskori kovácsmesterségünkről (Történelmi Szle, 1958); Jasiewicz, Zbigniew: Studia historyczno-etnograficzne nad kowalstwem wiejskim w Wielkopolsce (Poznan, 1963); Bodgál Ferenc: A kovácsmesterség kutatása (Miskolc, 1968).

Kovács igazítja a lópatkót (Átány, Heves m.)

A kovácscéh kórusa a mesterség jelvényeivel (1637, Csetnek, ev. templom, v. Gömör m.)