lápolás

a tutajozás (→ tutaj) kezdetlegesebb formája. Négy fajtája ismeretes: 1. a szálfákat egymagukban úsztatták; 2. a különböző nagyságú fákból a közel azonos nagyságúakat kiválasztották és közülük fűzfahánccsal 3–5 szálat (lápot) összekötöttek és úgy úsztatták; 3. elkészített ácsmunkákat, gerendákat, hidasrészeket, gabonáspallókat, sasokat, kapufákat stb. összekötözve úsztattak; 4. felvágott aprófát, gyökeret durva kötésű vesszőkosárba (rucába) téve úsztatták. Ez az utóbbi volt a rucázás (rucaláp), mert a vízben a kosárba rakott fa úgy úszott, mint a ruca. Általában rövidebb távolságra szállítottak így fát, mint a tutajokkal. Csongrád környékén a tutajozást is lápolásnak hívják, és a tutajokon szállított gyümölcsöt, például almát lápi almának nevezték. – Irod. Nyiri Antal: A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai (Szeged, 1948); Dankó Imre: Lápolás a Gyepesen (Népr. Közl., 1963); Tábori György: A körösi faúsztatás történetéből (Békési Élet, 1967).