lapockás tánc, lapáttánc

játékos kergetős tánc. A történeti feljegyzések alapján a tánc vázlatos menete a következő: férfiak és nők körben forogtak. Egy pár a kör közepén táncolt. A körön kívül egy férfi vagy nő lapockával (lapos fejű nyeles faeszköz) a feltehetően nem teljesen zárt körben táncolók közül valakit addig üldözött, míg meg nem csapta. Akit megütött, az elvette a lapockát és újra kergetni kezdett egy résztvevőt. Az előző lapockás pedig bement a kör közepébe, ha férfi volt, elkapta a kör közepén táncoló párból a nőt, ha pedig nő volt, akkor a férfit, és együtt forogtak. A játék folytatódott a leírt módon. A 17. sz.-ban Erdélyben a nemesi udvarok közkedvelt játékos tánca volt. Apor Péter a → kontratáncok változatai közé sorolja (Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae, 1736) A 18. sz.-tól a források lapáttánc néven említik a Felvidékről. A 19. sz. elejéről lapockás táncnak ismerjük egy vázlatos leírását (Garay János, 1834). A századforduló idejéről mint szlovák lakodalmi táncról van adatunk. A Kájoni kódexben (1634–1671) a lapockás táncnak fennmaradt páratlan ütemű szövegtelen dallama. Gyermekjátékaink közül a „Tüzet viszek” szövegkezdetű kendős játéktípus felel meg a lapockás táncnak. (→ még: eszközös táncok) – Irod. Sztancsek József: Tót lakodalmi szokások (Ethn., 1904); Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai (Bp., 1924); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958).