lázsiás, lázsia

1. ezüstpénz, mely a 18. sz. végén és a 19. sz. elején Mo.-on is forgalomban volt. – 2. Női → nyakék, melyen ezüstpénz vagy más, sokszor a forgalomból már kivont pénzérmék csüngenek. Korábban Mo. több táján előfordult, a 19. sz. végére azonban csak Szekszárd, Kalocsa, Baja, Szeged vidékén és a Bácskában volt jellemző viselet. Ott az I. világháborúig készült lázsiás (nagypénz, húszas, medál) 3–5 cm átmérőjű ezüst érmékből állt. Helyi stílusú ötvösművű akasztófület és keretet is kaptak az érmék: csipkézett, vésett ezüstlemezt, gyakran színes ékkövekkel. Kívül viselték az érmén a szentek, angyalok képét, míg az uralkodók képmása belül maradt. A 19. sz.-ban inkább textilszalagra, többnyire színes, esetleg gyógyító erejűnek tartott gyöngyök közé fűztek 1–5 szem lázsiást és szorosan a nyakukra kötötték (→ nyakszorító, hagyományos gyöngysor). A 20. sz.-ban a nagygazdák már filigrándíszes tagokból ezüstláncot csináltattak és azon 7–11 érmét viseltek. Ezt már a mellre lazán leeresztve hordták. Ha zárja monogramos, évszámos volt, akkor a lánc egy szakaszát szorosan a nyakukra csavarták és elöl zárták össze, látható helyen. Néha 2–3 sor lázsiást vettek föl egyszerre, akiknek annyi összegyűlt az örökölt és kislánykoruk óta ajándékba kapott pénzdarabokból és kész lázsiásszemekből. Szeremlén és Érsekcsanádon a menyasszonynak a vőlegényadta jegypénzből is csináltattak lázsiást. A 20. sz.-ban néha aranypénzt is beledolgoztattak a lázsiásba. – A középkor óta világszerte előfordult pénzérméknek ékszerként, főleg nyakéken való felhasználása. A 19–20. sz.-ban a pénzes nyakék a legdúsabb és legjellegzetesebb a Balkánon volt és a délszláv népviseletekben, ahol a magyaroktól eltérően inkább sok, kicsi, értékes és díszítetlen aranypénzt viselnek. – Irod. Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Bp., 1956); Karasek, E.: Bauernschmuck aus dem Berliner Museum für Volkskunde (Berlin, 1971).

Lázsiás (Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.)