lépőkölyű

emberi lábmunkával működtetett törőeszköz. A törnivaló befogadására földön fekvő, vaskos gerendába mélyített mozsárszerű üreg szolgál. Ebbe üt bele a munka során a törőkalapács, amely egy kétkarú emelőként rögzített súlyos gerenda hosszabbik karján, arra közel merőleges állásban helyezkedik el. A rövidebb emelőkarra rálépve a törőkalapács felemelkedik, a nyomóerő megszüntetésekor visszacsapódik. A lépőkölyűn egy lábbal és két lábbal is dolgoznak. Az előbbi esetben az ember mindig csak a rövidebbik emelőkart terheli, a visszabillentést a gravitációra bízza. Többnyire azonban két lábát a forgáspont elé és mögé téve áll a gerendára, s testsúlyának áthelyezésével felváltva terheli a rövidebb, ill. a hosszabb emelőkart, s így a törőkalapácsot nemcsak felemeli, hanem visszaütésének erejét is fokozza. A lépőkölyűk fölött kapaszkodó korlátot helyeznek el. Az eszköz egyes részeinek kialakítása több változatban szokásos. Az emelőkar tengelye támaszkodhat külön állványra, de olyan hosszú, a karral párhuzamosan fekvő talpgerendára is, amelynek végébe mélyítik a törőüreget. A több mozsarú lépőkölyűnél egy talpgerendába több törőüreget mélyítenek egymás mellett, ezek mindegyikéhez külön karra helyezett törőkalapács tartozik. Dolgozhat rajta egyszerre több ember, de mindegyik csak egy emelőkart működtet. – A mozsárnál termelékenyebb lépőkölyű egész Eurázsiában használatos eszköz. Legkorábbi alkalmazását a technikatörténet Kínából tartja számon, ahol egy rizsfeldolgozó műhelynek az i. sz. 3. sz.-ot megelőző időszakból fennmaradt modelljén ábrázolták. A magyar népterületen a 20. sz. elejéig mindenfelé előfordul a parasztháztartás, ill. kis élelmiszerfeldolgozó üzemek felszerelésében. Főként hántolásra, gabona-, olajmagvak és fűszerpaprika, törésére szolgál. – Irod. Meringer, Rudolf: Die Werkzeuge der pinsere-Reihe und ihre Namen (Wörter und Sachen, 1909); White, Lynn: Medieval technology and social change (Oxford, 1962).

Lépőkölyű (Kót, v. Zala m.)