Magyar Néprajzi Társaság

a magyar néprajztudomány vezető társadalmi egyesülete. Először 1881-ben Meltzl Hugó tett javaslatot magyar folklór társaság alakítására az → Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok hasábjain. A visszhang nélkül maradt kezdeményezés után csak sokára, 1887. dec. 5-én az MTA épületében gyűltek össze többen a magyar néprajz művelői és barátai, majd Herrmann Antal és Hunfalvy Pál indítványára néprajzi társaság alakításának szükségességéről hoztak határozatot. A társaság 1889. jan. 27-én Magyarországi Néprajzi Társaság néven tartotta meg alakuló közgyűlését 14 alapító és 498 rendes taggal. Alapszabályai Mo. minden népe és nemzetisége néprajzi kutatásának támogatását, szorgalmazását és művelését tűzte ki célul. Ezt tükrözte szervezeti felépítése is, amely szerint minden nemzetiségnek külön szakosztályt alapítottak. A Magyar Néprajzi Társaság feladatának tartotta a néprajzhoz akkor még szorosan kapcsolódó emberföldrajz és a „társadalomtudomány”-nak nevezett társadalomrajz művelőinek összefogását is. A Magyar Néprajzi Társaság első rendes közgyűlését 1889. okt. 10-én tartották. A Társaság elnöke Hunfalvy Pál, titkára Herrmann Antal, jegyzője Katona Lajos lett. Nov. 16-án lezajlott az első felolvasó ülés is. 1890-ben megjelent a Magyar Néprajzi Társaság ma is élő folyóirata, az → Ethnographia. A kezdeti nagy lendület után azonban hamarosan anyagi és szervezeti nehézségek jelentkeztek, és a Magyar Néprajzi Társaság válságba került. 1892-ben a Herman Ottó vezette „kilences bizottság” heves viták és hosszas tárgyalások után elfogadtatta reformját és a Társaság Magyar Néprajzi Társaság néven újjáalakult. Alapszabályait átalakították, szervezetét megváltoztatták, szakosztályainak számát csökkentették. A Magyar Néprajzi Társaság életében a felfelé ívelés szakasza következett. A virágzás tetőfoka 1910–15 közé esett. Tagjainak száma ezer fölé emelkedett. Az I. világháború végén azonban a pénzromlás, az általános gazdasági nehézségek, majd az államhatárok megváltozása következtében ismét anyagi és szervezeti nehézségek köszöntöttek a Magyar Néprajzi Társaságra. Ekkortájt vált ki belőle az emberföldrajzi és a társadalomtudományi szakosztály. Tagságának kétharmadát és vagyonának nagy részét elvesztette. 1925-ig jórészt magánsegélyekből tartotta fenn magát és adta ki az Ethnographiát. Végleg megszűnt, vagy rövid idő alatt elakadt különböző kiadványsorozatainak megjelentetése: Magyar Néprajzi Könyvtár (1897–1909), Néprajzi Könyvtár (1919), Néprajzi Füzetek (1893–1904), A Magyar Néprajzi Társaság Propaganda Bizottságának kiadványai (1920), Magyar Néprajzi Társaság Könyvtára (1924). Az 1930-as években a néprajz iránti érdeklődés fellendülése idején a Magyar Néprajzi Társaság helyzete is ismét megerősödött. A II. világháború lezajlása után működésének folyamatosságát biztosítva 1946-ban tartotta meg kétéves összesített közgyűlését. Megmaradt a magyar néprajztudomány vezető társadalmi szervének. 1949-től felolvasó ülésein elsőként hangsúlyozták programszerűen a marxista szellemű néprajzi kutatások szükségességét. A Magyar Néprajzi Társaság vezető testülete a választmány. Jelenlegi szakosztályai (1974): 1. anyagi kultúra, 2. folklór, 3. önkéntes néprajzi gyűjtő, 4. nemzetiségi, 5. társadalomnéprajzi. Folyóiratát, az Ethnographiát 1949 óta az MTA adja ki. Kiadványsorozata a Magyar Néprajzi Társaság Könyvtára (1957–; jelenleg szünetel), értesítője a → Néprajzi hírek (1972–), füzetsorozata az Ethnographia Füzetei, utóbb Studia Ethnographica. – Irod. Bartucz Lajos ügyvezető alelnök beszámolója a Magyar Néprajzi Társaság elmúlt ötven esztendejéről (Ethn., 1940); Ortutay Gyula: Hetvenéves a Magyar Néprajzi Társaság (Ethn., 1959).