| mázatlan cserépedény | TARTALOM | mázolás |
a cserépedénynek színes → földfestékkel vagy mázzal történő díszítése. A fehér, vörös vagy négerbarna engobe-bal festett tál, tányér oldalára elütő színű, folyékony anyagot – mázat vagy földfestéket (engobe-ot) – visznek fel, majd a festéket a kézben tartott edény hirtelen elforgatásával összefuttatják, s ennek eredményeként az edény öblében a színek spirálszerűen, szabálytalanul összefolynak és az edény teljes felületét befedik. Más esetben a festék csak az edény peremére vagy csak az öbölnek közvetlenül a fenékhajlathoz közeli sávjára kerül, s az egymás mellé függőlegesen fölvitt nedves engobe-csíkokat valamilyen hegyes tárggyal, esetleg cirokszállal – ekkor cirkolásnak nevezik – összehúzzák. A felület többi részét ugyanakkor más eljárással díszítik. – Ennek az absztrakt díszítménynek az előzményei a mohamedán vallású népek művészetében gyökereznek, ott pedig abban a vallási dogmában, amely tiltja a világ jelenségeinek konkrét ábrázolását. A mi népművészetünkbe azoktól a 16. sz.-i, a török hódoltság alatt kialakult műhelyekből került (a visegrádi, a szolnoki, a tabáni), amelyekben ennek a szellemnek megfelelően dolgoztak. Még távolabbi előzményét a kínai Bang-dinasztia (618–906) korabeli fazekasok folytatott mázas munkáiban fedezhetjük föl. Mo.-on a Sárközből származó edények egyik leggyakrabban alkalmazott díszítő eljárása. Európában azokról a területekről ismerjük, ahol szintén viselték a török hódoltság terheit, de ugyanakkor a mohamedán világ fejlett művészetének egyes elemeiben is részesültek. Így ismert Jugoszlávia, Románia, Bulgária némely fazekasközpontjából. – Irod. Soproni Olivér: Visegrádi folyatott mázas török kerámia (Művészettörténeti Tanulm., 1956–58, Bp., 1960); István Erzsébet: Sárközi népi cserépedények (Népr. Ért., 1964).