melltű

a mell-, ill. derékrészen elhelyezett női ruhadarabok összeerősítésére szolgáló fémtű, amely többnyire rögzíthetően záródik, vízszintes fekvésben. Külső felére fém és más anyagú díszítményeket forrasztanak. A magyar népviseletben nem hagyományos. Jellegzetesebb Ny-Európában. A 19–20. sz. fordulóján a korábbi élővirág-díszeket váltja fel, ill. egészíti ki az országszerte elterjedt, pár cm-es díszű bazári bross. Általában a vállkendő összetűzésére szolgál. – Különös mell-ékszer, inkább önállósult kapocsnak tekinthető a mellboglár, melyet Erdélyben a királyföldi szászok viseltek és Heftelnek neveztek. Szalagon a nyakukba akasztva hordták ezeket a brassói ötvösművű ezüst vagy sárgaréz, 10–15 cm átmérőjű cifra félgömböket. A 17. sz. óta Nagyszeben és Brassó környékén városi nők is viselték. A 19. sz. második felében kösöntyű néven elterjedt a hétfalusi csángók körében is. – Irod. Malonyay Dezső: A székelyföldi, a csángó és a torockói magyar nép művészete (Bp., 1909); Gyárfás Tihamér: A brassói ötvösség története (Brassó, 1912); Héjjné Détári Angéla: Régi magyar ékszerek (Bp., 1965).