mezei bölcső

→ bölcső speciális, lakáson kívül, elsősorban mezőgazdasági munkáknál használatos formája. Mindig állványos megoldású, legegyszerűbb esetekben az állványt élő fa kinyúló ága vagy szekér valamely része képezte, esetleg két fa (tornácoszlop) tartotta a rudat, amire a fekvőhelyet függesztették. A fából szerkesztett hordozható állvány (bölcsősátor) Mo.-on is ismert volt, fő típusai: 1. 3 rúdból összekapcsolt rúdgúla; 2. 4 karóláb által hordozott vízszintes rúd. Az állványra függesztett mezei bölcső, mely egyben hordozó alkalmatosság a mezőre menetelkor; 1 vászonból kialakított lepelbölcső; 2 téglány alakú keretre feszített vászon; 3 a félhengeres bölcsőnek megfelelő forma: téglány alakú keretbe foglalt, félkörösen hajlított lécbordák. – Noha a mezei bölcsőbeli fekvőhely esetenként a lakásban is használatos, a mezei bölcső elnevezése mindig különbözik az eleve lakásbeli használatra készült talpas és állványos bölcsőkétől. A magyar elnevezések igen változatosak, az állvány neve pl. hintafa, ringetőfa, tacskafa, kolyesz, vitolla, a fekvőhelyé: hintaruha, kengyeles ruha, tacska, ponyus, kosolya. – A mezei bölcső elterjedése Elő- és D-Ázsia, K- és Közép-Európában valószínűleg közel-keleti eredetű. A magyarokhoz a talpas bölcsőnél később, részben szláv közvetítéssel érkezett. – Irod. Herkely Károly: Bölcsőtípusok hazánkban (Népr. Ért., 1937); Gönczi Ferenc: Somogyi gyermek (Kaposvár, 1937); Bednárik Rudolf: Slovenská vlastiveda (II., Bratislava, 1943); Hansen, Henny Harald: The Kurdish Woman’s Life (København, 1961); K. Csilléry Klára: A magyar bölcső eredeti formája (Népr. Ért., 1966); K. Csilléry Klára: Typen der Kinderwiege in Europa (Ethnologia Europaea, 1975).

Mezei bölcső (Mogyoróska, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Mezei bölcső (Századforduló, Maconka, Nógrád m.) Bp. Néprajzi Múzeum