bökvers

TARTALOM

bölcsőcske

bölcső

1. a néprajzi szakirodalomban mindennemű csecsemőfekhely neve, kivéve általában a gyermekágyat. Ide szokás számítani a csecsemőhordozó alkalmatosságokat is. Kezdeti fokon a szállítás megoldása a legfontosabb, mivel az anya gyermekét mindig magával cipelte. Az ezt célzó egyszerű hevederektől, leplektől a szilárd lapokon át a megépített bölcsőkig az Európán kívüli népeknél számtalan az átmenet. Gyakran – így Afrikában, D-Amerikában – a hordozó alkalmatossághoz nem is társul valódi bölcső. Eurázsiában viszont rendszerint többféle bölcső is használatos egymás mellett: más a fiatalabb és az idősebb csecsemőnek, ill. más a lakóhelyiségekben és a háztól távol végzett munkánál (→ mezei bölcső). Nemegyszer a társadalmi különbségek is más-más alapformájú bölcső használatában tükröződnek. – A lakásbeli bölcsőt vagy a földre állították, vagy a mennyezetre függesztették (függő- vagy hintabölcső). – A legfontosabb szilárd bölcsőformák: a) lap alakú bölcső; az É-amerikai indiánoknál ehhez kötve került a kisded anyja hátára. Némely függő bölcső – Mo.-on is – szintén keretbe foglalt vászonlap. b) Teknő vagy láda formájú bölcső. A fából kivájt teknőbölcső (póla) mellett ide tartozik a hosszanti lécekből és félkörös végdeszkákból összeállított félhengeres bölcső, a fakéregből varrt kéregbölcső és a kosárbölcső. Elterjedési területük: Eurázsia, Ausztrália és részben É-Amerika. A görögök és a rómaiak is teknő-, ill. félhenger alakú bölcsőben tartották az újszülöttet, az idősebb csecsemőt kiságyban. Mo.-on a 18–19. sz.-ig használatos a teknőbölcső, így a palócoknál 6 hetes korig. c) A talpasbölcső (ringó bölcső) az antik csecsemőágyból fejlődött a késő római vagy kora bizánci időkben úgy, hogy két-két lábát ívelt talppal hidalták át. A csecsemőágy nyomán, Európában és részben Ázsiában terjedt el. A magyar előkelők a honfoglalás előtt török közvetítéssel ismerték meg, a magyar parasztoknál a 13. sz.-tól adatolt. Eleinte magas, függőleges lábú volt; stabilabb, alacsony, gyakran láb nélküli változatai a 13–15. sz. folyamán alakultak ki, ezek oldalfala kifelé dőlt. A talpas bölcső hatására néhol felerősített talpat kapott a teknőbölcső, és Németalföldön kialakult a 17. sz.-ra a talpas kosárbölcső, mely Mo.-ra csak a 19. sz. második felére jutott el, általánossá már nem vált. d) Az állványos bölcsőnél a fekvőhely faállványon függ. Valószínűleg közel-keleti eredetű. A lakásbeli példányoknál az állvány szilárdan megépített, a fekhely láda alakú volt. A házon kívül használt változat (mezei bölcső) állványa összecsukható, a fekhely könnyű rácsszerkezet vagy lepelből alakították ki. Elterjedési területe kisebb a talpas bölcsőénél. Európában a lakásbeli változatok királyi udvarokban, előkelőknél a 14. sz.-tól, Mo.-on a 17. sz.-tól mutathatók ki, magyar parasztoknál, főleg tehetőseknél a 19. sz.-tól. – A b–d) bölcsőtípus hosszanti oldalán gyakran lyuk- vagy kampósor van a bölcső madzaggal való lekötéséhez. A bölcső minden formájánál előfordul díszítés, Mo.-on leggyakrabban a talpas bölcsőn, ritkán mértanias vagy szabad rajzú faragás, általában festett virágozás. Kivételes a felirat és a vallási jelkép; datálás a 19. sz. második felétől szokásos. (→ még: gyermekbútor) – Számos hiedelem fűződik hozzá, pl. a csecsemőt szemveréstől óvó tárgyakat helyeznek el benne; nem szabad üresen ringatni, mert meghal a gyerek. – Irod. Herkely Károly: Bölcsőtípusok hazánkban (Népr. Ért., 1937); Kresz Mária: A kisbuba és anyja Nyárszón (Népr. Közl. 1960); K. Csilléry Klára: A magyar bölcső eredeti formája (Népr. Ért., 1966); Frøsig, Hanne–Hansen, Henny Harald–Pio, Iørn: Nyfødt (København, 1968); Deneke, Bernward: Bauernmöbel (München, 1969). – 2. A → népies műtáncok jellegzetes motívuma.