mozgó település

TARTALOM

mozsártánc

mozsár

1. üreges eszköz, amelynek fából vagy kőből faragott változatai Európában és más kontinenseken az újkorig használatosak élelmiszermagvak és egyéb anyagok törésére. A konyhafelszerelés differenciálódása és anyagának kicserélődése során a famozsaraknak eltérő célokat szolgáló, különböző méretű csoportjai, ill. fűszertörő fémmozsarak vonultak be az európai parasztháztartásba. Mégis sokfelé századunkig fennmaradt a nagyméretű famozsarak használata házi gabonatörésre, hántolásra, olajos magvak aprítására. A magyar parasztháztartásban ilyen célt szolgáló, 60 cm-nél magasabb, faragott famozsarak alkalmazása századunkban összefüggő területen a DNy-Dunántúlon és a nyelvterület K-i szegélyén széles körűen elterjedtek. Szórványosan előfordulnak a D-Dunántúlon és a Felföldön. E mozsarakban hántoltak kölest, árpát, búzát, hajdinát, törtek gabonát és kukoricát, olajnak szánt tökmagot, mákot, kősót, fűszerpaprikát. A népnyelvben az eszköz neve többnyire nem mozsár, hanem valamelyik szerepére utaló jelzős összetételben törő (kölestörő, daratörő, tökmagtörő, máktörő, sótörő, borstörő, paprikatörő). Göcsejben az ilyen mozsarat – az itt elsősorban a → lépőkölyűt jelentő szóval – lükünek is nevezik. A mozsárban a hozzá tartozó súlyos fatörővel, állva dolgoznak. Szokás ezeket a mozsarakat alsó harmadukig a földbe beásni, ill. a talpas kialakításúak peremére lábbal ránehezedve az eszköz biztonságos állását fokozni. – Ahogy a háztartásban végzett hántolás, gabonatörés, olajkészítés eltűnt, úgy szorult vissza e nagy mozsarak szerepe só- és máktörésre. Elsősorban ez utóbbi célokra, de bors-, paprikatörésre is szolgált az álló mozsarak két következő méretcsoportja: 40–60 cm, ill. 20–40 cm magasságúak. E két mozsárnagyság Erdélyben hiányzik, ill. igen ritka, az egyébként általánosan alkalmazott háztartási eszköz. Faragott és esztergályozott változatai egyaránt vannak. Közülük a nagyobb faragott mozsarak főként a D-Dunántúlon és a Felföldön gyakoriak, és sokszor a nagy hántoló-gabonatörő mozsarakéval egyező célokra is használatosak. Ebben az időben az É-Dunántúlon már csak esztergályozott darabok vannak. Mindezen mozsarak neve többnyire mozsár. Fából készült törő a Ny-Dunántúlon tartozik hozzájuk rendszeresen, egyébként főként hosszú vastörőjük van, vagy fejszenyél helyettesíti az ütőt. Ezekkel állva dolgoznak a földre vagy padra állított mozsárban. – A 20 cm-nél alacsonyabb kis álló fűszertörő mozsarak három táji tömbben jellegzetesek: ÉNy-Dunántúlon a Csallóköz vidékén (az előbbin esztergályozott, az utóbbin zömök faragott formák), DK-Dunántúlon (cserépmozsarak és esztergályozottak), valamint az egész keleti népterületen (főként faragott, karcsú és zömök mozsarak). E kis mozsarakat többnyire egyetlen célra tartják fenn. Vannak köztük borstörők, sótörők, fokhagymatörők, sőt kávétörők (Csallóköz). Elnevezésükben gyakori a borstörő megjelölés, de kupa, sóskupa is előfordul. A famozsarak nagyobb méretcsoportjaiban is előforduló böstörü eszköznév a borstörő szereptől és elnevezéstől elszakadva is őrzi a mozsár régi magyar nevét. – Famozsaraink kevés kivétellel álló mozsarak. A faragottak közt minden méretcsoportban gyakori a majdnem szabályos henger forma. A legnagyobbak sokszor hántolatlanok. A talprészből keskenyebb nyakkal, kehelyszerűen kiemelkedő alak a legnagyobb és a legkisebb mozsarak közt fordul elő legtöbbször. A nagyoknak nyakban fogóval ellátott változata K-en általános. – A legkisebb méretcsoport zömök darabjainál gyakori a 6–8 szögletűre sarkított mozsárforma, van talpas és nyeles változata is. A kis fűszertörő mozsarak nyeles darabjai egyben sótörő és -tároló eszközök. Törőjük olykor kődarab. Kerékagyból alakított mozsár szórványosan minden vidéken előfordul. A szemben meghagyott két küllő az eszköz rögzítését segíti a használat idejére. – Fekvő famozsárként D-Erdélyben szórványosan, főként tökmagtöréshez, vastag falú favályút használtak. Más kiképzésű fekvő mozsarak a Szigetközben-Csallóközben só-, mák-, kukoricatörésre szolgáltak. A fa mozsárütők között a törő részre merőleges fogóval ellátott kalapácsforma nálunk nem fordul elő. – Irod. Wildhaber, Robert: Gerstenmörser, Gerstenstampfe, Gerstenwalze (Schweizerisches Archiv für Volkskunde, 1948). – 2. cserépedény. Alja és fala rendkívül vastag. Oldala homorúan vagy kissé domborúan áll. Egy vagy két, oldalt elhelyezett füle van. Lehet teljesen mázatlan és kívül-belül mázas is. Ritka forma. Cserépmozsarakat főként mohácsi és a Horváto.-ból érkező dolnji, miholjaci fazekasok árultak. – Irod. Igaz Mária–Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965).