munkacsere

a gyalogmunka, igás munka és a gépi munka megfelelő és a szokásjog által jóváhagyott arányú kölcsönös kiegyenlítése. A gyalog emberek a közösség valamelyik igával vagy géppel rendelkező tagját megkérik, hogy segítse ki őket szerszámával, igájával végezze el a szükséges munkát, majd ő ezt gyalogmunkával visszasegíti. A különböző szerszámokkal végzett munkák időtartamát veszik alapul, s többnyire akkor is egy egész napot számítanak, ha nem töltötte ki a munka a napot. A munkacsere a századforduló tájékán vidékenként, sőt közösségenként is igen eltérő számítási arányokat mutatott. A peremvidékek kis falvaiban az alkalom-alkalomért elv is ismeretes volt még, az Alföldön, Dunántúlon pedig 1 igás napért 4 gyalogos napot is számítottak. – Ha a munkacsere nagyon aránytalan, akkor → ledolgozásnak minősül. A munkát cserélők között állandósulhat a viszony, évtizedeken át is együttműködhetnek. Jellegzetes és szilárd kapcsolat alakul ki ÉK-Mo.-on a gazda és a kepés (arató) között a sorozatos munkacsere alapján. A munkacsere a kapitalizmus idején a kis- és középparasztság munkaszervezetét általánosan jellemezte, s mindkét réteg szempontjából egyaránt nagy gazdasági jelentősége volt. A felszabadulás után, a földhöz juttatott parasztság igaerő hiánya miatt, amelyet a háborús pusztítások csak fokoztak, a munkacsere különös jelentőségre tett szert. (→ még: gyalogmunka, → igás munka) – Irod. Szabó László: A paraszti munkaszervezet és társasmunkák a Zempléni Hegyvidéken (Népr. Ért., 1965); Fél Edit–Hofer Tamás: Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Népr. Közl., 1967).