nadályozás

folyók mentén, mocsarakban, a rét ombolyos, ’zavaros’ vizében szegényebb emberek, cigányok rendszeresen szedték s helyenként ma is szedik a piócát vagy nadályt (orvosi pióca, lat. Hirudo medicinalis, a Dunántúlon: pihóka, pióka, piuka; a Tiszavidéken: nadály; Beregben: piánc; Erdélyben: vérszipó). Nadályszedők voltak a pákászok is. Az összeszedett nadállyal vásárokra, faluról falura járt a nadályos, aki a tiszántúli utcákon „Nadályt, vegyenek, nadályt!” kiáltással árulta portékáját. A szegedi piac jellegzetes alakjai a kiskundorozsmai nadályosok. Az Ormánságban a nadály gyűjtői és árusai a piókás szülék. A falusi házak ablakában néhol még ma is gyakran ott áll a nadályos üveg, s benne jó néhány pióca nyújtózkodik. A nadályt a hagyomány szerint csak Szent György-napig (ápr. 24.) fogják. A Tiszántúlon a nadályos beleáll a vízbe, pálcikával alányúl a feléje kígyózó nadálynak s kiemeli. Zsinegre kötött húst is vetnek a vízbe, s a rátapadó nadályokat lefejtik. Gyakran a nadályos meztelen lábszárral áll bele a vízbe, s a rátapadó nadályra sót hint, meleg pipával érinti, füstöli, hogy lehulljon a lábáról. Leveles tengeriszárat is dobnak a vízbe, s körülötte felkavarják az iszapot. A menekülő nadályok a kukoricaszár levelei közé bújnak, s rejtekhelyükkel együtt kiemelik a férgeket a partra. A cigányok rossz lovat állítanak a vízbe, az iszapot felkavarják, s egy idő múlva a partra vezetik a lovat, s a nadályokat leszedik az állatról. A nadályt magas vérnyomás, köszvény, tüdőgyulladás s más betegségek ellen használják a → népi gyógyászatban. Fogfájás ellen még az ínyre is rakják. A nadály a köpülyözést helyettesítette. Ha már elegendő vért szívott, sót, hamut hintenek szívókája köré, s ekkor leválik a testről. – A nadályt már az ókortól kezdve alkalmazták a népi gyógyászatban. A múlt század végéig az orvostudomány is ajánlotta. Feltűnő azonban, hogy a prerómai Germániában gyógyításra még nem használták. Későbbi gyakori alkalmazásáról azonban több történeti feljegyzés maradt fenn germán területről is. A mai angol nyelvben elnevezésének (leech, óangol laece) eredeti jelentése „gyógyító”, „orvos” volt. Közép-Európában, a Mediterrán vidékén még gyakori a nadály alkalmazása a népi gyógyászatban. Sok nadályt gyűjtöttek századunk elején a Kaspi-tenger mocsaras partvidékén, s onnan még Teheránba is elhordták. – Irod. Hoffmann-Krayer, E.–Bächtold-Stäubli, H.: Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens (Bd. I. Berlin–Leipzig, 1927); Ecsedi István: Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken (Debrecen, 1934); Babus Jolán: A lónyai vizek néprajza (Népr. Közl., 1959).