nagyszülők, öregszülők

az apa vagy az anya szülei a gyermek viszonylatában. A nagyszülőknek a gyermek unokájuk. A magyar rokonsági terminológiában az apai és az anyai nagyszülőket általában azonosan szólítják, vagyis mindkét ágra ugyanazt a rokonsági terminológiát használják. Ritka kivételnek tekinthető a magyar nyelvterület déli peremén szórványosan előforduló pesze jelző, amelyet megkülönböztetésként az anyai nagyszülők elé tettek (pl. pesze mama). A Közép-Tisza vidéken csak az anyai nagyanyát szólítják dajkámnak, más vidéken az apai nagyszülők neve elé teszik az öreg, és az anyai nagyszülők elé a nagy jelzőt vagy fordítva. A hivatkozó terminológiánál a családnévvel pl. Balogh-nagyapám, lakhely szerint pl. alvégi öreganyám, vagy ha nem laknak a nagyszülőkkel együtt, ha azok más községben laknak pl. „messziapám, messzinagyapám”-ként emlegetik. A szólításban is jelentkező, és az anyai nagyszülőkre vonatkoztatott már említett pesze jelző is a „messzé”-nek egy torzított változata. – A nagyszülők megszólításának földrajzi elterjedése részben körülhatárolható; a Dunántúlon, Csallóközben öreg-, a Tiszántúlon inkább a nagy- jelzőt teszik az apa, anya, papa, mama szavak elé. Ugyancsak elterjedt szólító forma, hogy az apa, anya szavak kicsinyített vagy becéző változatát kapják a nagyszülők, pl. apó, anyó. Erdélyben elterjedt a mámi, táti s ezek különböző formái. Néhol előfordul a nagyapa, nagyanya összevont formája, nagyó, nammó stb. Szórványosan ugyancsak előfordul az apa, anya szavak előtt a másik és igen jelzők használata a nagyszülőkre, pl. másikapám, igenmama stb., ezeknek is megvan az összevont formája pl. nagyapára máskapó vagy a Nyitra környéki mányika (másikanyám). Külön kiemelendő a nagyanya szüle, szülém szólítása, amely az egész nyelvterületen szintén szórványosan megtalálható, ritkábban a nagyapa jelzőjeként is jelentkezik pl. szülenagyapám, öregszülém. Erdélyre jellemző a vén jelzős összetételű terminológia pl. vénapó. – A nagyszülők és a gyermek viszonyát döntően befolyásolta az a tény, hogy együtt laktak-e vagy nem. Az önállóan gazdálkodó kiscsaládban élő gyermekek kapcsolata nagyszüleikkel lazább volt, mint az apai nagyszülőkkel együtt lakó unokáké. A dolgozó szülők mellett általában a nagyszülők feladata volt a gyermekek erkölcsi nevelése, nemcsak a mindennapi paraszti életbe való belenevelés, de az egész paraszti tudás, világkép átadása; ők biztosították a generációk közötti kontinuitást. Az anyai nagyanya, bár leánya önálló kiscsaládban vagy férje családjában élt, unokáinak születésénél jelen volt, a gyermek kelengyéjének elkészítésében segített, a kisgyermekre vigyázott, ha szükség volt rá. Lányának leányai többet örököltek általában az anyai nagyanya személyi tulajdonából, mint fiainak lányai. (→ még: unoka)