nemváltozás

mitológiai epikus motívum (D 11). A magyar népköltészeti anyagban eddigi ismereteink szerint mindössze hét meseszövegben és a Domonkos-kódex egyik legendájában fordul elő: az apja (bátyja) helyett férfiruhában, férfi módra harcoló leány vitézi tettei jutalmául feleségül kapja a király leányát. Kiderül leány volta, s el akarják pusztítani: teljesíthetetlen feladatok elvégzésével bízzák meg (vö. AaTh 315, 461 és 531 mt.). A feladatokat lova segítségével végrehajtja. A harmadik alkalommal emberfeletti lény (óriások, remete) átka folytán férfivá lesz. Most már a király leánya is szívesen fogadja őt férjéül (AaTh 514). A legenda szerint egy meddő asszony is Szent Domonkoshoz fordul, adjon neki fiút, s ő azt prédikátor szerzetbe adja. Az asszony leánygyermeket szül. Ismét a szenthez fordul, s kéri, hogy gyermekét tegye alkalmassá az ígéret beváltására. A szent meghallgatja kérését és „ky elevzer lean levt vala, ferfyv leleteek, istennek ereeuel az leany termezet valtoztatvan ferfyvy termezetre, Ky annak vtanna levu predicator zerzetbely frater”. (Fordítottja, férfinak nővé való átváltozása is előfordul szórványosan az említett mesék némelyikében. Az emberfeletti lény átka folytán a hős kíséretében levő férfiak nővé változnak.) Hasonlatos s nemegyszer kontaminálódik is típusunk a katonalány balladájának szüzséjével (Béla király és Bankó leánya széphistóriája). A széphistória és a ballada csupán azokat a próbákat tartalmazza, melyek arra irányulnak, hogy a hősnő női mivoltát leleplezzék. A próbák nem járnak eredménnyel, szolgálata leteltével a leány maga fedi fel mellét mintegy bizonyságképpen, hogy sikerült férfiként helytállnia és titkát is megőriznie. A meseváltozatokban előbb apja teszi próbára a leány bátorságát azzal, hogy háromszor elébe áll farkas, medve és oroszlán alakjában, majd egy boszorkánynál száll meg, aki észreveszi és bizonyítani is törekszik leányvoltát, hogy fia számára megszerezze. Törekvése a segítő ló (vagy kis kutya) beavatkozása folytán kudarcot vall, s a leány a boszorkány fiától értékes fegyvert kap (vö. Eberhard–Boratav 374 mt.; a török változatokban a hősnő az őt próbára tevő bej fiának felesége lesz.) – Már a török és grúz változatok alapján is megállapítható, hogy legalább két nemváltozással kapcsolatos mesetípus van, a román és magyar változatanyag alapján három, négy, sőt esetleg ennél több típuskép is körvonalazható. A kérdés magyar vonatkozásban jelentősebb, mint a rendelkezésre álló változatok száma alapján gondolnánk. Köztudott, hogy számos mesetípusunk ismeretes férfi és női hőssel egyaránt, nemváltozással kapcsolatos meséink egy része abból adódik, hogy ahol a cselekmény ezt megkívánta, a mesemondó egyszerűen nemváltozással oldotta meg a házasság kérdését, a motívumnak tehát nálunk általánosan ismertnek, sőt mi több, a mesei alapkultúrához tartozónak kellett lennie. Kapcsolódása a feudális társadalomban általános, nálunk 1848-ig fennállott, ill. a két világháború között felújított „fiúsítás” szükségességével és lehetőségével jól magyarázható „katonalány” motívummal logikus. Törvényeink jól ismerik a fiúsítás és történeti mondáink a fiú–leány fogalmát: fiú örökös híján a leány „fiújogon” a nemzetség folytatója, birtokainak és nevének örököse, természetes, sőt családi érdekből kívánatos, hogy apja helyett hadba vonuljon. A két motívum összefonódása a mesében és az utóbbinak önálló megjelenése a balladában a két műfaj egymáshoz való időbeli és funkcióbeli viszonyára is fényt vet. – Irod. Ortutay Gyula: Nyíri és rétközi parasztmesék (Gyoma, 1935); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940); Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1953); Vargyas Lajos: Kutatások a népballada középkori történetében (Ethn., 1960); Istvánovits, M.: Dissemination in the Caucasus of Tales Belonging to the „Change of Sex”-Type (AaTh 514) (Acta Ethn., 1960); Erdész Sándor–Halmos István–Kovács Ágnes: Ruszkovics István meséi (Bp., 1968); Pop, M.: Új módszerek a mesék szerkezeti vizsgálatában (Documentatio Ethnographica, 1972).