Nemtudomka

→ mesehős, ill. a kalandjairól szóló → hősmese. Cselekménye: Egy királyi gonosz üldözői: anyja és annak kedvese (mostohaanyja) elől (vele egyidőben született) táltoslova segítségével elmenekül. Rongyos ruhában szomszéd király szolgálatába szegődik. Lova meghagyja, hogy tettesse magát némának, minden kérdésre azt válaszolja, hogy nem tudom. Kantárt (sípot) hagy nála. Ha azt megrázza (megfújja), megjelenik. Kukta, majd kertészbojtár lesz. Szavajárása következtében elnevezik Nemtudomkának. A király feleségével és két nagyobb lányával templomba megy. Nemtudomka előhívott lován, aranyos ruhában összerúgatja a kertet. A király férjhez akarja adni a lányait. Kérők sereglenek az udvarába. A királykisasszonyok egy-egy aranyalma odadobásával jelzik, hogy ki a választott. A legkisebb Nemtudomkának dobja az aranyalmáját. A király hozzáadja feleségül, de disznóólba küldi őket lakni. Háborúban az eltaszított vő vitézi ruhában (sereg élén) megmenti a király életet, megsebesül. A király selyemkendővel köti be a sebét, vagy vadászaton sógorainak, akik semmit sem tudnak lőni, vadat ad át. Jegygyűrűjét süti a homlokukra, akasztófát a hátukra. Otthon a király legfiatalabb vejében felismeri a megmentőjét (a selyemkendőről), vagy Nemtudomka felfedi magát, s leleplezi vadászszerencséjükkel kérkedő sógorait. Jutalmul elnyeri a fele királyságot (az egészet vagy a trónutódlás jogát) (AaTh 532; vö. „Az aranyhajú kertészbojtár”: AaTh 314). – A mesének 17 változata ismert az egész magyar nyelvterületen, igazán népszerűnek azonban csak a Dunától keletre mondható, a Palócföldön, ÉK-Mo.-on és Erdélyben. A Nemtudomka típust a nemzetközi népmesekutatás „Az aranyhajú kertészbojtár” K-európai redakciójának tekinti, s a nemzeti népmese-katalógusok jórészt nem is tartják önálló típusnak, változatait az AaTh 314 típusszámon tartják nyilván (pl. Berze Nagy János magyar és Krzyzanowski lengyel katalógusa is). Honti János felismerte a Nemtudomka redakció határozott körvonalait, mely nálunk sokkal határozatlanabb, elmosódottabb változatokban került elő, s indokoltnak tartotta az önálló típusként való nyilvántartását. A készülő Magyar Népmese-katalógus is Honti, ill. ezt megelőzően A. Aarne és széles tanácsadói köre, valamint a szovjet-orosz folklórkutatás elgondolását követi s a → veres tehén: AaTh 511A, távolabbról a → Fehérlófia, ill. a „Csonkatehénfia” (AaTh 301B – MNK 301B*) típusokkal is kapcsolatba hozható redakciót és annak változatait továbbra is az AaTh 532 típusszámon tartja nyilván abban a biztos tudatban, hogy itt is két, helyesebben három önálló típusnak is tekinthető meserész állandó, szilárd kapcsolatával van dolgunk. Thompson feltevése, hogy a típuskapcsolat a SZU területén jött létre, s onnan terjedt el a finn, ill. a magyar nyelvterületen, nem látszik valószínűtlennek. – Irod. Honti, H.: Verzeichnis der publizierten ungarischen Volksmärchen (Helsinki, 1928 FFC, 81.); Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Dégh Linda: Kakasdi népmesék (UMNGy, VIII., I., Bp., 1955); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Andrejev, N. P.: Az orosz mesetípusok Aarne-rendszerű mutatója (MNKF, I. Bp., 1960); Erdész Sándor: Ámi Lajos meséi (UMNGy, XIII. I., Bp., 1968).