hősmese

a valódi mese (→ mitikus mese) műfajának legarchaikusabb csoportja. Azok a mesetípusok tartoznak ide, melyekben a mitikus elemek a reális elemekhez, motívumokhoz hasonló természetességgel illeszkednek a mese cselekményébe, a hős táltostulajdonságokkal rendelkezik, s a mese valamely nagyszabású hőstettről szól. Témája: a sárkányok által elrabolt égitestek visszaszerzése, a vizétől megfosztott város ivóvizének újbóli megszerzése, a sárkányok által elrabolt királykisasszonyok megszabadítása, emberfeletti erejű és képességű ellenfelek, vasfejű farkas, ólomfejű barát stb. legyőzése, az égig érő fa megmászása stb. A hősmesében lírai momentumokat nem találunk. A hős esetleg feleségül veszi a király leányát, de nem szükségképpen és nem szerelemből, hanem hősi cselekedetei jutalmaképpen. Az ide tartozó magyar mesetípusok: → sárkányölő vitéz: AaTh 300, → Fehérlófia: AaTh 301B, testen kívül elrejtett erő, a: AaTh 302, „Az ikrek vagy vértestvérek (egyforma társak)”: AaTh 303, „Ezeregy János”: AaTh 303A, → Hajnalkötöző királyfi: MNK 304B*, → Borsszem Jankó: AaTh 312D, „Az emberevő nővér”: AaTh 313J* (vö. AaTh 315A), „Az aranyhajú kertészlegény”: AaTh 314, „A vitéz juhászlegény”: AaTh 314A, „A hűtlen anya(nővér)”: AaTh 315, → égig érő fa: AaTh 317 v. 468, „A hűtlen királyné”: AaTh 318 vagy 590A, „A vak házaspár”: AaTh 312, → táltos fiú, a: AaTh 328, → Hamupipőke királyfi: AaTh 530, → Erős János: AaTh 650A, → változni tudó fiú, a: AaTh 665, → soktudó fiú: MNK 725B*, → Égitestszabadító: MNK 319* (AaTh 328A*), → vasfejű farkas, a: AaTh 361*, → Mirkó királyfi: AaTh 463A*, → táltospárbaj, kancatejfürdő: AaTh 531V, → veres tehén, a: AaTh 511A, → állatsógorok: AaTh 552A. – Ez a meseanyag K-DK-Európában általánosan ismert, Ny-, ÉNy-Európában kevésbé. A samanisztikus hiedelemvilág képzetei ezekben a mesékben találhatók meg leggazdagabban, emellett szláv és ókori görög képzeteket is tartalmaznak. A meséknek a mezopotámiai, perzsa, kaukázusi mesekinccsel való kapcsolata nem felkutatott. De feltételezhetjük, hogy ezt a mesecsoportot már a honfoglalás előtt ismertük. A 19–20. sz.-i magyar népi szájhagyományban a hősmese még gazdagon feljegyezhető volt, változatai Szabolcs-Szatmárban még a közelmúltban is előkerültek, ugyanitt a magyarul beszélő cigányok körében ma is kedveltek. Erdélyben 1970-ben jelent meg egy kötet hősmese feltűnően ép, szép változatokban, Bella János ma is élő mesemondó előadásában. Mesekincsünknek ez a rétege költői-esztétikai szempontból is nagy értékű, ritmikusan felépített szerkezete, nyelve recitáló előadásra és hangszerkíséretre enged következtetni. Előadásában mesemondóink számos színészi eszközt alkalmaznak, vagy teljesen egyhangúan, mondókaszerűen pergetik a szavakat (Ámi Lajos, Pápai Istvánné). Bolondmeséink (→ hazugságmese) egy része hősmeseparódiának látszik (→ apám lakodalma). – Irod. Solymossy Sándor: Keleti elemek népmeséinkben (Ethn., 1922); Solymossy Sándor: Magyar ősvallási elemek népmeséinkben (Ethn., 1929); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Vargyas Lajos: Szibériai hősének elemek a magyar mesekincsben (Népr., Közl., 1961); Schirmunaki, V.: Vergleichende Epenforschung (Berlin. 1961); Kovács Ágnes: A népmese prozódiájáról (MTA I. Oszt. Közl., 1969); Meletyinszkij, Je. M.: Az epikus népköltészet (Folklorisztika, 1971).