Fehérlófia

mitikus, emberfeletti képességekkel rendelkező → mesehős, ill. a kalandjairól szóló → hősmese. A mesehős természetfeletti eredetű, állatanyától: fehér lótól, tehéntől, juhtól, medvétől származott vagy gyümölcstől, levéltől, virágtól, víztől, széltől fogant nagy erejű ifjú. Állatanyja 7 (3 × 7) évig szoptatja. Minden alkalommal egy-egy tölgyfát kell a földből gyökerestől kitépnie. Mikor ezt már a legnagyobbal is meg tudja tenni, vándorútra indul. Nagy erejű társak, → Fanyűvő, Vasgyúró, Kőmorzsoló (Hegyhengergető) szegődnek hozzá (miután erőpróbán legyőzte őket). Ezekkel három eltűnt lány keresésére indul. Gúzst készíteni (vadászni) erdőbe mennek. Az ebédfőzni otthon hagyott társakat a bakarasznyi, hétsingszakállú ember sorra legyőzi, a forró kását a hasukról eszi meg. Csak Fehérlófiának sikerül őt ártalmatlanná tennie: szakállát egy nagy fa hasítékába csípteti. A → bakarasznyi ember azonban a fát szakállánál fogva kihúzza és eltűnik. Követik a nyomát, s az az alvilágba szolgáló lyukhoz vezet. A társak vonakodnak, Fehérlófia azonban nyírfahéjból készült gúzs segítségével leereszkedik. Madárlábon forgó réz, ezüst és arany várban három sárkányt megöl, ezek hatalmából a három elrabolt lányt kiszabadítja. Ebben a keretben: a hős megvendégelése ólomgaluskával, melyhez fakést adnak, birkózás a réz, ezüst, arany szérűn (mezőn, csűrben). A várakat réz, ezüst és arany vessző segítségével réz-, ezüst- és aranyalmává változtatják. A három megszabadított lányt a fennmaradt társak felhúzzák, az általuk Fehérlófiának vélt követ (vagy magát a hőst) visszaejtik. Bolyongása közben griffmadárfészket talál. A fiókákat megmenti a jégesőtől (kigyótól), az anyamadár hálából felhozza őt a felső világra. A hűtlen társak a hős kedvesét várától megfosztják, őt magát házasságra kényszerítik, fiát megalázó szolgálatba állítják. Fehérlófia megjelenik, társait megbünteti, kedvesét, az aranyhajú királykisasszonyt feleségül veszi (AaTh 301B). Egyike legnépszerűbb meséinknek. Változatai a más típusokban felbukkanó részletektől, reminiszcenciáktól eltekintve meghaladják az 50-et. Egyes változataiban felismerhetők az → Égitestszabadító vagy az → Erős János típus nyomai. Népszerűségére jellemző, hogy jóllehet szép, ép változatai sem ponyván, sem iskoláskönyvek vagy meséskönyvek útján nem terjednek, nyomai „Az elrabolt királykisasszonyok megszabadítása” típus (AaTh 301, 301A) valamennyi magyar nyelvű redakciójának („Csonkatehénfia”: MNK 301B I*; „A szalonnafa”: MNK 301E*; „Este, Éjfél, Hajnal”; „Vas Laci”: AaTh 312; → Borsszem Jankó: AaTh 312D) változataiban interferálnak. Egész Európában ismert és népszerű redakció, a magyarhoz hasonló erőteljes, gazdag változatok azonban ritkák. – Irod. Bolte, J.–Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (I–III., Leipzig, 1913–18); Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen Wiesbaden, 1953); Ortutay Gyula: Magyar népköltészet (III., Bp., 1955); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Delarue, P.: Le conte populaire français (I., Paris, 1957); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961).

Ponyvakiadás címlapja