változni tudó fiú, a

mitikus → hősmese. Szegény fiú (szegény ember három fia közül a legkisebb) utolsó krajcárját egy koldusnak adja, vám nélkül átengedi az apja által épített hídon Krisztust és Szent Pétert, jutalmul azt a képességet kapja, hogy kívánsága szerint galambbá, hallá és nyúllá; vagy őzzé, szarvassá, ill. aranyszarvassá, arany vaddisznóvá és arany sajómadárrá tudjon változni. A király szolgálatába szegődik, a királykisasszony kedvese lesz. A király háborúba megy. Győző kardját, gyűrűjét, pecsétjét otthon felejti, a kocsist küldi érte, aki állatalakban rövid idő alatt otthon terem, megkapja a királykisasszonytól a kardot. Visszafelé menet útközben elalszik, vetélytársa elpusztítja, és a mágikus fegyvert ő viszi el a királynak. A király győz. Krisztus és Szent Péter a hőst újból életre keltik. Hazamegy, a királyi udvarban áll a lakodalom az álhőssel, a királykisasszony felismeri, és tanúsítja, hogy a győzelemhozó fegyvert ő vitte el az apjának. A király hozzáadja a leányát feleségül, megkapja a fele királyságot is, az álhőst megbüntetik (AaTh 665). A mesének öt magyar változatát ismerjük, négyet a nyelvterület északi részéből (Nyitra, Szabolcs), egyet Kalotaszegről, valamennyit a szóbeliségből: ponyvaváltozatáról vagy irodalmi feldolgozásáról nem tudunk. Az európai párhuzamok nagyobb számban a Baltikumból, Skandináviából és a szláv nyelvterületről ismertek. Egyes kutatók szerint É-európai samanisztikus jellegű, mások szerint a szláv hiedelemvilág szerves része (→ alakváltozás, → testen kívül elrejtett erő). – Irod. Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (UMNGy, I., Bp., 1940); Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Kovács Ágnes: Új népmesetípusok a magyar népmesekatalógusban (II., Népr. Közl., 1957); Ranke K.: Schleswig-Holsteinische Volksmärchen (AaTh 403–665) (Kiel, 1958); Andrejev, N. P.: Az orosz mesetípusok Aarne-rendszerű mutatója (MNKF, 1., Bp., 1960).