| sárkányölő hős | TARTALOM | sárkánysógorok |
→ mesehős és annak vitézi cselekedeteiről szóló mitikus → hősmese. Cselekménye: természetfeletti származású és ilyen képességekkel rendelkező hős vándorútra kel. Segítő állatok szegődnek hozzá hálából, mert vadászat közben életüket meghagyta: farkas, medve, oroszlán. Gyászbavont városhoz érkezik. A sárkányölő vitéz városvégi házban (fogadóban) kér és kap szállást s itt megtudja, hogy a város kútját egy hét- (hat, tizenkét stb.) fejű sárkány foglalta el, aki csak akkor ad vizet, ha ezért egy szűzleányt kap. Már az utolsón, a király leányán van a sor. Megmentőjének ígérik feleségül. A hős a sárkányt állatai segítségével megöli. Tette bizonyítékául kivágja a sárkány nyelveit vagy levágja körmei hegyét. A királykisasszony ölében álomba merül. A fán leselkedő Veresálnok vitéz, aki már régóta készült a királykisasszonyért megvívni a sárkánnyal, de nem merte megtenni, levágja az alvó sárkányölő vitéz fejét. A királykisasszonyt kényszeríti, hogy vallja őt megszabadítójának. Maga is bizonyítékokra tesz szert: levágja a nyelv nélküli fejeket. A hőst állatai feltámasztják egy kígyótól szerzett forrasztó fű segítségével. A sárkányölő vitéz visszatér szálláshelyére, és sorra elküldi állatait a királykisasszony és az álhős lakodalmára. Az álhős a tisztelet jeléül számos párnán ül, s mikor az állatokat, majd magát a sárkányölő vitézt is megpillantja, a párnák sorba kiugranak alóla. A sárkányölő a sárkánynyelvek segítségével leleplezi az álhőst, és megtartja lakodalmát a királykisasszonnyal. Az álhőst ló farka után kötik (AaTh 300). Egyike legnépszerűbb meséinknek. Változatai, a töredékeket és a reminiszcenciákat leszámítva, de a különböző állandó összetételeket [AaTh 303 (AaTh 300), AaTh 315 (AaTh 300), AaTh 318 (AaTh 300), AaTh 300 sárkányölő vitéz AaTh 361,* ritkábban AaTh 300 sárkönyölő vitéz AaTh 301, AaTh 300 sárkányölő vitéz AaTh 650A] beleértve, meghaladják az 50-et. Az ún. teljes, tiszta változatok száma viszonylag alacsony, annál gyakoribbak a kombinált, kontaminált formák. A mese egész Európában, Amerikában, D–Ny-Ázsiában és É-Afrikában ismert. Nyomait a klasszikus, a hellenisztikus görög, a korai és a bizánci keresztény, majd az olasz reneszánsz kultúrán keresztül való európai elterjedéséig tudjuk követni. (Perszeusz-mítosz, Szent György legenda.) K. Ranke feltevése, hogy a mese a → vasfejű farkas, a: AaTh 361* típus elemeivel kombinált formában a mai Franciao. területén jött volna létre, kevéssé látszik valószínűnek. W. Liungman elképzelése valószínűbb: a mese magja a kutat őrző sárkány megölését tartalmazó mítosz (segítő állatok nélkül), mely a Földközi-tenger keleti partvidékén a hellenisztikus korban formálódott, lokalizálódott és kötődött személyhez; legendává is ez a mítosz vált. Ebből és egyéb hősmese-elemekből elsősorban a „Hűtlen anya vagy testvér”; AaTh 315 típussal való korai összefonódása folytán alakulhatott ki a mese DK-Európában a bizánci korban, s került Itáliába a fent vázolt forma. Ny-Európában a mítosz vagy a nyomán keletkezett legenda vagy inkább „a vasfejű farkas” típussal kialakult ötvözete vert gyökeret. A magyar anyagban megtalálható nagyszámú változattal képviselve az ún. keleti és kevesebb változatban az ún. nyugati forma, emellett a keresztényesített és a balkáni hitvilágban mélyebben gyökerező redakciók is (az ellenfél ördög, óriások), ami különböző irányú és különböző idejű átvételekre enged következtetni. Irodalmi forrásaink csak a 19. sz.-ból vannak. – Irod. Solymossy Sándor: Keleti elemek népmeséinkben (Ethn., 1922); Ranke, K.: Die zwei Brüder (FFC, 114, Helsinki, 1943); Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1953); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Béres András: Rozsályi népmesék (UMNGy, XII., Bp., 1967).