| Sokoróalja | TARTALOM | soltész |
a táltos-hiedelemkörhöz kapcsolódó, → találós mese jellegű → hősmese. Cselekménye: szegény ember legkisebb fia nem hajlandó elmondani apjának az álmát, ezért az agyba-főbe veri. Éppen akkor érkezik oda a király, s megvásárolja az apától a fiút, de az álmát neki se mondja el. Haragjában kőfalba rakatja. A királykisasszony, aki a fiúba beleszeretett, a kőművesekkel nyílást hagyat a falon, s a hőst azon keresztül táplálja. Apjának a szomszéd király a) egy botot küld, hogy állapítsa meg, melyik a tőről való vége, ha nem sikerül, haddal tör az országra. A fiú tanácsára, amelyet a királykisasszony saját álmaként ad elő, a botot (botokat) vízbe süllyesztik vagy a felezőponton felfüggesztik, a tőről való vége nehezebb, alább merül a vízben vagy alábillen a levegőben; b) három (hét) egyforma lovat küld, hogy állapítsa meg, melyik az idősebb, ill. a fiatalabb. A fiú tanácsára tejet, rozsot és zabot (vagy különböző évekből származó abrakot) öntenek a lovak elé, mindenik az életkorának megfelelőhöz szalad; c) a szomszéd király nyilat lő (buzogányt hajít), melyet ugyanúgy vissza kell lőni (hajítani; a szomszéd király szájából a falatot ki kell lőni, őt egy vasárnap délelőtt mindenben utánozni kell stb.). A soktudó fiú kifalaztatja magát, 100 német öl magas tornyot építtet, s teljesíti a szomszéd (pogány) király kívánságát. A szomszéd király látni akarja azt, aki mindezeket megcselekedte. A soktudó fiú kiválaszt maga mellé 2 (11) hozzá megszólalásig hasonló legényt, s útrakelnek. Megelőzően meghagyja, hogy egy meghatározott napon egy fekete és egy vörösbbe öltözött ármádia jelenjék meg a szomszéd király városa határában. A szomszéd királynak nem sikerül megtudnia még boszorkányos anyja segítségével sem, hogy a 3 (12) egyforma legény közül melyik a soktudó fiú. Az öregasszony minden este kihallgatja a beszélgetésüket. Egyik este, a király kenyerét, másik este pecsenyéjét, majd borát és végül őt magát dicsérik, mire a soktudó fiú megjegyzi, hogy azért olyan jó a kenyér, mert asszonytejjel van gyúrva, a pecsenyének leölt bárány kutyatejen nevelkedett, a borban embervér van, a király pedig szerelemgyerek. Az öregasszony mindannyiszor megjelöli a soktudó fiút, a soktudó fiú azonban ugyanazzal a jellel látja el a többi legényt is. Végül a hozzájuk intézett egyenes kérdésre felfedi magát, s bebizonyítja szavai igazát. Akasztófára ítélik s már éppen fel akarják húzni, amikor kürtjébe fúj, erre megjelenik a két ármádia, melyekről azt a felvilágosítást adja, hogy azok angyalok, ill. ördögök, akik az ő ártatlan és a szomszéd (pogány) király bűnös lelkéért jönnek, hogy egyiküket a mennybe, másikukat a pokolba vigyék. Megkegyelmeznek neki. Kíséretével hazatér és feleségül veszi a királykisasszonyt (MNK 725A* = AaTh 725 + AaTh 655; vö: AaTh 922A*). Szilárd szerkezetű állandó típuskapcsolat, az egész magyar nyelvterületen ismert, a legdélibb részeket kivéve. Jellegzetes K-közép-európai epikus forma, melynek, közel eső összetételben, cseh, lengyel, ukrán és fehérorosz, továbbá román és török változatai ismertek. A típus, ill. típusösszetétel Ny- és É-Európában nem fordul elő, a Távol-Keleten vagy Indiában feljegyzett szövegek csupán az egyes elemeket és nem a teljes, szépen felépített mesét tartalmazzák. – Irod. de Vries, J.: Die Märchen von klugen Rätsellösern (FFC, 73. Helsinki, 1928); Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Béres András: Rozsályi népmesék (UMNGy, XII., Bp., 1967); Erdész Sándor–Halmos István–Kovács Ágnes: Ruszkovics István meséi (MNKF, 4. Bp., 1968).