nemzeti étel

olyan ételféleség, melynek fogyasztását egy nemzet közvéleményéhez tartozók saját magukra, a kívülállók az illető nemzetre jellemzőnek tartanak. Vannak egymástól jellegzetesen eltérő, regionálisan jellemző táplálkozásformák, amelyek az élelmiszeranyagok, az ételkészítés, a csaknem utánozhatatlan helyi ízesítés, az ételfajták és a belőlük összeállított étkezések egész szerkezeti rendszerében sajátosak. A paraszti → táplálkozási tájak azonban alig vágnak egybe a nemzeti keretekkel, egy-egy étel kiemelésével semmiképpen nem jellemezhetőek. A nemzeti étel minősítés nem mindig fedi a valós állapotot: ismert-e egyáltalán a kérdéses étel területileg és társadalmilag általánosan az illető nemzet körében, előfordul-e és milyen helyértékkel másutt is, ill. milyen szerepű a táplálkozás egészében ott, ahol feltűnőnek találták. A kisebb, laposabb, savanyú rozskenyérhez szokott külföldi utazóknak már korábban is feltűnt hatalmas, magas, nem savanyú, kitűnő alföldi búzakenyerünk, amely a 18. sz.-ban magyar specialitásként került a külföldi enciklopédiákba, és sem a szerzők, sem az alföldiek nem tudtak arról, hogy magyarok más hazai tájakon rozskenyeret esznek, sőt helyenként semmiféle kenyeret nem ismernek. Az I. világháborúban a Pó-síkságot megjárt magyar közkatonák általában az olaszok nemzeti ételeként számoltak be a csak északon ismert polentáról (→ tört pép), és a nem erdélyiek nem tudták, hogy ugyanilyen kukoricapép Erdélyben minden társadalmi rétegnél és nemzetiségnél becsült étel, a fő táplálékok közé tartozik. – A belső megfigyelő legtöbbször semmi különöset nem talál saját vidéke leggyakoribb alapételeiben, azok hiányát vagy eltérő formáját más táplálkozási szokások ismerete híján el sem tudja képzelni. Jellegzetesnek viszonylag gyakran előforduló ünnepi ételét érzi, mint pl. 18. sz.-i tollforgató értelmiségünk egységesen a húsos savanyú káposztát, ami jókora zsíros disznóhússal, szalonnával összefőzve úrnál és parasztnál a vendégségek fénypontja volt. Hasonló értelemben nemzeti ételünk a paprikás és a nemzetközi vendéglátóipar által messze földön elterjesztett gulyás (→ pörkölt). – Elterjedt és a történeti kutatásban is gyakran lecsapódott téves nézet az, hogy a táplálkozási tájak jellegzetes, fontos, mindennapi parasztételei, ill. a nemzeti ételek változatlan formában igen nagy múltúak. Valójában viszont számos, régi nyersanyagból készült kedvelt étel is éppen azért foglal el előkelő helyet a helyi értékrendben, mert formájában még viszonylag új. Ilyen volt nálunk a húsos káposztával szemben az újabb → töltött káposzta. – A nemzeti étel fogalma Európa-szerte a politikai, nyelvi és kulturális nemzeti egységtörekvések során jelent meg mint a polgárság egységesülő ízlésének egyik eredménye. Legtöbbször egy-egy vidék regionálisan jellemző paraszti étele vált nemzeti étellé.