kece, koca, bóné

a → keresőhalászat csónakról vontatott, folyóvízi szerszáma, ún. fenékháló. Két altípusának közös jellemzője az A alakú, lécekből összeállított keret (kecefa, keceráma, bónéfa), amelyre a hálót felszerelik (szélessége 160–180 cm). A hosszúkece hálója zsákszerű, a keretet lazán összekötő ínon henger alakú vas- vagy ólomsúlyok sorakoznak; a keret alsó végeit és a háló csúcsát egy-egy kővel súlyozzák. A kuszakece hálója háromrétegű ún. → tükörháló; félkör alakban lelógó ínán lólábszárcsont és ólom a súlyozás. Mindkét kecefélével azonos módon dolgoznak: a csónakban álló halász egyik kezével evez, másikkal a kecefa csúcsához rögzített kötelet tartja, így vontatja a víz folyása irányába a fenéken járó szerszámot. A kétféle kece a Tisza vidékén egymás mellett, párhuzamosan fordul elő. A kuszakece és hosszúkece jelzős megkülönböztetés a Szeged–Csongrád közötti szakasz halászainál szokásos. Csongrád–Szolnok között a kece terminológia hosszúkecét jelent, hegyeskece, ill. gusza, kusza-, csontoskece névpárral különböztetik meg a kétféle szerszámot. A Felső-Tisza vidékén viszont a kece szó kuszakece jelentésű, s a hosszúkecét bónénak nevezik. A hosszúkece végig a Tiszán gyakoribb, szélesebb körben használatos. A Tisza mellékvizein (Körös, Kraszna, Szamos) csak ez az altípus ismert. A tiszai kishalászok egy csoportjának a 20. sz. elejéig fő szerszáma volt a kece (kecés halász). A Felső-Duna-szakaszon a hosszúkece az általános, és hagyományosan koca a neve. (E vidéken újabban egy keret nélküli változat, a parás koca is kialakult.) A Paks alatti Duna-szakaszon csontoskece néven ismerik a kuszakecét. A hosszúkece altípusba tartozó nyitott kece kerete félkör alakba hajlított vessző, formailag és használati módjában a → bokorhálóval rokon. A kece két altípusának egymáshoz való viszonya és az eredet kérdése tisztázatlan. – Kece, koca, bóné nevű hálókról a 17–18. sz.-tól rendelkezünk adatokkal, megközelítőleg azokról a vidékekről, ahol a néprajzi gyűjtések is jellemzőnek találták (Komárom vidéke: koca; Felső-Tisza: bóné, Alsó-Tisza: kece). Jankó János szerint a kece zsákos változata Ny-Európából, német közvetítéssel került hozzánk, s Mo.-on alakult ki tükörhálós változata. De csakis az alapelv átvételére, a magyar változatok önálló kialakulására gondolhatunk, mert a kece pontos analógiáit Ny-Európából nem ismerjük. Ha a kece eredetileg is ezt a hálótípust jelentette, a tárgy átvétele már a kora középkorban megtörtént, hiszen az ismeretlen eredetű kece szó személynévi és helynévi előfordulása a 13. sz.-tól adatolható. Nehézséget jelent a kece, ill. bóné terminológiák gyakran szinonim használata. Korábban – esetleg – határozottabban elkülöníthető két szerszámtípus neve lehetett. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Ecsedi István: Népies halászat a Közép-Tiszán és a tisztántúli kisvizeken (Debrecen, 1934); Szabó Kálmán: A kecskeméti múzeum halászati gyűjteménye (Népr. Ért., 1937); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).