kálvária

r. k. lakosságú települések és kegyhelyek egyik kultikus helye. Az ún. keresztútjárás, a keresztúti ájtatosság gyakorlásának egyik színtere. Legtöbbször hosszúkás alakú, gyepes terület, amelynek két hosszanti oldalán 7–7, összesen tehát 14 stáció helyezkedik el, a bejárattal ellentétes végén pedig rendszerint magaslaton Krisztus és a két lator keresztjei állnak. Ritkán előfordul félkör alakú kálvária is, pl. a csallóközi Bacsfán. Van ahol kanyargós utat követnek a stációk, pl. Sopronban. A stációk általában kőoszlopok, esetleg kápolnaszerű kis fülkék, az elmaradhatatlan fakereszttel, valamint Krisztus szenvedéseinek egy-egy jelenetét ábrázoló képpel vagy domborművel. Az egymást követő stációképek elhelyezésének rendje változó. A kálváriákat, ha csak lehetett, igyekeztek hegyoldalra, vagy magasabb fekvésű, fokozatosan emelkedő helyre építeni. Gyakran kapcsolódnak temetőhöz. – A kálváriák elterjedése és használata összefügg azzal a gondolattal, hogy a keresztény ember legalább jelképesen járja végig Krisztus szenvedéseinek útját a pilátusi ítélettől a sírbatételig. A zarándokok Jeruzsálemben végig is járják az igazi Via Dolorosát (ez a szokás a kereszténység legkorábbi századaiból is ismert), az emberek többsége azonban nem jut el Jeruzsálembe. Ezért a pápák megengedték, hogy másutt is állítsanak fel olyan kereszteket és szobrokat, amelyek Krisztus szenvedéseinek útját felidézik, és ahol a hivők megnyerhetik a keresztúti ájtatosság elvégzéséért járó búcsút. – Jeruzsálemben már a 14. sz.-ban kis kápolnákkal jelölték a szenvedések útjának állomásait. Ennek mintájára a 15. sz. elejétől Európában másutt is állítottak fel kálváriákat. Az elsőt a domonkos rendű Alvarez állította egy córdobai kolostor területén. A stációk száma a 18. sz.-ig változó volt. A 14 stációs forma a 16. sz. végétől terjedt, és fokozatosan a leggyakoribbá vált, de európai viszonylatban nem lett kizárólagos. A kálvária-állítások legfontosabb korszaka Európa-szerte, így Mo.-on is a 18. sz. volt. A kálváriák építését és a keresztúti ájtatosság kultuszformáinak terjesztését főleg a ferencesrendi szerzetesek szorgalmazták. A r. k. vallási gyakorlatban elsősorban a húsvét előtti Nagyhéten van jelentőségük a kálváriáknak. Ezen kívül jelentős a szerepük a kegyhelyek → búcsúi idején, mivel ilyenkor minden búcsúscsapat végigjárja a kegyhely kálváriáját. A búcsúsok keresztútjárása, a hozzá kapcsolódó költészet, és a véghezvitt rítusok vonatkozásában egyaránt jó fóruma és alkalma volt a népi vallásosság megnyilvánulásainak. – Irod. Bruckner Jakab: Keresztúti ájtatosság (Kalocsa, 1902); Manga János: A magyar katolikus népélet képekben (Bp., 1948); Rado Polycarpus: Enchiridion Liturgicum (I–II., Romae–Freiburg im Breisgau–Barcelona, 1961); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és középeurópai hagyományvilágából (I–II., Bp., 1977); Bango Jenő F. Wallfahrt in Ungarn (Wien, 1978). – 2. → türelemüveg → búcsújáróhely, → kápolna

Stációk (Budakeszi, Pest m.)