keresztszülő

az a férfi és nő, akit vagy akiket az újszülött gyermek szülei felkérnek, hogy a keresztelés (→ keresztelő) egyházi szertartásán megjelenjenek, a keresztanya a gyermeket keresztvíz alá tartsa, a gyermek nevében az egyház által előírt fogadalmat letegyék, a keresztelés szertartásán aktívan részt vegyenek. A felkéréssel, ennek elfogadásával, valamint az egyházi szertartáson való részvétellel a szülők s a felkért férfi és nő → komák lesznek; a társadalom által meghatározott kötelességeket vállalnak egymás iránt, ill. a keresztszülőpár a gyermek iránt is. A gyermek keresztapámnak, keresztanyámnak szólítja keresztszülőit. Egyes vidékeken így szólítja a keresztszülő testvéreit és azok házastársait, valamint a keresztszülők még élő felmenőit is, pl. öregkeresztapám, öregkeresztanyám megkülönböztető jelzővel. A keresztszülők kötelessége, hogy a bábát esetleg megajándékozzák, az egyházi keresztelő költségeit megtérítsék. A keresztanya megajándékozza a gyermeket → korozsmával. Ha a gyermek megárvul, és nincs közeli vér szerinti rokona, a gyám megbízatásánál a keresztapa jön elsősorban számításba. A keresztszülő választásának módja a magyar nyelvterületen nem egységes. Általában gyermekkori barátot, barátnőt hívtak, akik alkalomadtán a szülőket „visszahívták”. A keresztszülők általában házaspárok, de ismeretes, hogy legényt és lányt, jegyespárt, legényt, asszonyt stb. hívnak meg keresztszülőnek. Ha az első gyermek fiú, általában a férfi legénykori komája a keresztapa, ha ez még nem házas, ideiglenesen a legény anyját hívják meg keresztanyának, aki fia házassága után menyének adja át a keresztanyai tisztet. A keresztgyermek mindkettőjüket keresztanyámnak szólítja. Ha a gyermek szülei nem azonos helységből származnak, gyakran mindkét faluból, városból kap a gyermek egy-egy keresztszülőt. Általában azonos paraszti réteghez tartozó párok hívják meg egymást keresztszülőnek, de gyakori, hogy a szegény cseléd vagy zsellér gazdapárt hív meg keresztkomának. Ebben az esetben a gazdának nem kötelező a visszahívás. Külön említést érdemel a moldvai csángók és a székelyek között szokásos keresztszülőválasztás, akik újonnan szerzett jóbarátnak, idegenben megismert jóembernek, messziről jött rokonszenves idegennek ígérik el még meg sem született gyermekük keresztszülőségét. E választásoknál elsősorban a baráti kör kiszélesítése a döntő. A keresztszülők száma vidékenként változó. A szülők hívhatják minden gyermekükhöz ugyanazt a keresztszülőpárt, de egy gyermeknek lehet több keresztszülője is. Általában, de nem kizárólagosan a r. k.-oknál minden gyermeknek ugyanaz az egy házaspár a keresztszülője, míg a prot.-oknál – pl. a Sárközben – egy gyermeknek 15–30 pár keresztszülője is van, s a második gyermeknél újabb házaspárokat is felkérnek. A gyermek az összes keresztszülőpárt keresztszüleiként szólítja, de a kötelezettségeket a keresztgyermekkel szemben csak annak az asszonynak kell vállalnia, ki keresztvíz alá tartotta, valamint választott párjának. A keresztelő után a szülők és keresztszülők komának szólítják egymást és magázódnak, még ha előzőleg tegeződtek is (→ komaság). – A r. k. vallásban előírt bérmaszülők választásának aktivitása, valamint a bérmaszülők szerepe sokkal kisebb, mint a keresztszülőké. A bérmakeresztszülők a bérmálás alkalmával ajándékot vesznek a gyermeknek, ennek neve bérmakorozsma (ruha, imakönyv, ékszer), de más kötelezettségük nincsen. A gyermek bérma keresztszülőit is keresztszülőihez hasonló módon szólítja. – Az egyház által előírt szertartásokon kívül szokás volt más felnőtt egyedekkel is ünnepélyes alkalmakkor keresztszülő–keresztgyermek kapcsolatot létesíteni. Ez a kapcsolat egy fiatalabb és egy idősebb személy vagy több idősebb személy között jött létre, egyéni rokonszenv, időszakhoz kapcsolódó együttélés, felügyelet, erkölcsi vagy anyagi támogatás, ill. pontosan meg nem határozható szorosabb rokoni jellegű kapcsolat esetén. Pl. Martoson (Komárom m.) „keresztszülőket keresztelőkön fogadnak olyan idegenek, akik szeretik egymást és mindenáron valamilyen kapcsolatba akarnak kerülni egymással. Kis mondókával szentesítik a kapcsolatot. Ezután a hagyományos keresztszülő-keresztgyerek megszólítás járja közöttük.” Ha egy fiatal lány szülei nélkül távoli búcsúba ment, aratónak vagy summásnak szegődött, a hosszabb távollét idejére a búcsúsok, ill. munkások között nála idősebb asszonyt választott gyámjának, „keresztanyjának”. Alkalmi gyámját haláláig keresztanyjának szólította, az alkalom szerint „búcsúkeresztanyának”, „summáskeresztanyának”, „tarlókeresztanyának” emlegette. A szegény szolgagyerek, állami lelencgyerek, elárvult távolabbi rokongyerek is gyakran szólította gondozóját, gazdáját „keresztapámnak”, „keresztanyámnak”, bár ezek a szólításmódot legtöbb esetben nem viszonozták a szokásos megszólítással. Szeged környékén a szegény papnövendékek szentelésük előtt jómódú és jámbor életű idősebb asszonyt választottak maguknak keresztanyául. A pap első miséjének szükségleteit ezek fedezték, utána „paplakodalmat” rendeztek. A papot papkörösztfiú, oltárfi néven emlegették. – A felszabadult inas is választott magának keresztapát az idősebb legények, ill. mesteremberek közül a 19. sz. közepéig. A keresztapa vagy keresztapák a felszabadulás költségeit, a mulatságot fizették s felszabadulóruhát vettek keresztfiúknak. (→ még: műrokonság) – Irod. Bálint Sándor: A vérszerinti, lelki és jelképes rokonság szegedi formái, megnevezései (Kézirat); Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Gönczi Ferenc: A somogyi gyermek (Kaposvár, 1937); Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a komárommegyei Martoson (Érsekújvár, 1944); Kresz Mária: A hagyományokba való belenevelődés egy parasztfaluban (Népr. Tanulm., 1949); Ruitz Izabella: A parasztifjúság társasélete a Bódva vidékén (1880–1950) (Ethn., 1965–66); Őrsi Julianna: A műrokonság egyik formája Karcag társadalmában (Ethn., 1974).