késjáték

kézügyességen és szerencsén alapuló → nyerő játék. Legszokásosabb eszköze a zsebkés, melyet félig behajtott állapotban használnak. Egymás közelében, szemben ülve földön vagy puhafán, a zsebkést a nyél és penge találkozásánál mutatóujjal felváltva úgy pöccintik fel, hogy az a levegőben megfordulván, ferde heggyel ütődjék a földbe vagy puhafa deszkába. Ha a bicskának sikerül megállnia, a lökő jó ponthoz jut s újra pöccinthet. A késjáték egy másik változata, amikor közös körbe dobnak, a sikeres dobást mindenki a maga elé rajzolt kis négyzetben tartja számon. Ha a középső kört a játékosok számának megfelelően cikkekre, ill. nemzetekre osztják, akkor a játékos szomszédja területébe mélyre igyekszik dobni a kést, mert amennyire a kés hegye a földbe ment, annyi területet szerezhet magának szomszédja országából. A késjáték egy igen mutatós változata, mikor a kést tenyérről, kézfejről, ökölről, két ujjról, a mutató- és hüvelykujj megfogásával, karhajlatból, szájból és fejtetőről dobják úgy, hogy mindig hegyével a földbe álljon. Aki elvéti, azt tréfásan megbüntetik. Országosan elterjedt játék. A késjátékot elrejtő játékként is játszhatják egészen kinyitott pengéjű bicskával. Homokba vagy porba apró tárgyakat dugnak el (feltűnő kavics, pénzdarab, gomb, ágacska stb.), ezeket kell egyszeri bicskabeszúrással és kibillentéssel megkeresni, felszínre hozni. Akinek sikerül, jó pontot kap. – Irod. Gönczi Ferenc: Somogyi gyermekjátékok (Kaposvár, 1949); Hajdu Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye (Bp., 1971).